Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Kabóca Bábszínház alapítóit díjazták

2018. június 18. 6:59
A hétvégén rendezték meg a 25. Kabóciádé családos fesztivált, ahol Pro Meritis díjjal jutalmazták a bábszínház alapítóit.

Sarkadi Nagy László már 15 évesen részt vett a megyei bábrendezők tanfolyamán és ettől kezdve a bábművészet határozta meg életének alakulását. Gimnazistaként bábszakkört indított a sümegi általános iskola elsősei számára, ahol Végh Zsolt, elsős kisdiákként találkozott vele és a bábjátékkal. Azóta kettejük pályája és hivatása összefonódik. A Magyar Televízió által megszervezett „Játsszunk bábszínházat” című televíziós fesztivál műsorának mindig kiemelkedő szereplői voltak. A Győri Tanítóképző Intézetben szereztek tanítói diplomát.

Végh Zsolt és Sarkadi Nagy LászlóVégh Zsolt és Sarkadi Nagy László

1992-ben érett meg a helyzet a vidéki bábszínházak alapítására, amikor is a városi bábszínház alapjainak lerakására Veszprémbe kerültek. Megkezdték a munkát a társulat, a színház létrehozásához. Bábelőadásaikkal, bábos játszóházaikkal, kiállításaikkal és pedagógusoknak szervezett szakmai programjaikkal számtalan gyermek és felnőtt életébe vittek örömöt és játékosságot. A tervezéstől a bábok elkészítéséig mindenből kivették a részüket. Páratlan igényességgel, hatalmas szakmai tudással, tehetséggel készültek előadásaik. Közösségteremtő erejük példaértékű.


Még több kép az idei Kabóciádéról:

Képgaléria - vehir.hu

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a veszprémiek kedvenc családi fesztiválját, a Kabóciádét.


1994-ben rendezték meg az első Kabóciádét, melynek népszerűsége azóta is töretlen. 2001 január 1-je óta működik színházként a 25. jubileumát ünneplő Kabóca. 2018-ban Veszprém Megyei Jogú Város Polgármestere a Kabóca bábszínház alapítójaként, a bábszínház vezetésében, az értékteremtés területén, valamint Veszprém város hírnevének öregbítésében végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként Sarkadi Nagy László és Végh Zsolt részére Pro Meritis díjat adományozott.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.