Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sebő Ferenccel nyitott az ünnepi könyvhét

2018. június 15. 12:30
Nem kis nevekkel indult a veszprémi könyvhét csütörtök délután a Szent Imre téren. Bár az időjárás nem volt túl kedvező, az olvasó lelkeket ez sem tántorította el, hogy kedvelt szerzőikkel emberközelből is megismerkedjenek, és egy-egy aláírást megszerezzenek a nyomtatott szerzőnevek alá…

Az ünnepélyes megnyitóra négy órakor került sor, kezdve Brányi Mária alpolgármester köszöntő szavaival. Beszédében kiemelte: külön öröm, hogy Veszprém nem egy időben tartja ünnepi könyvhetét a fővárossal, ezért is lehetséges, hogy az esemény főszereplői jelen lehetnek. A köszöntőben kitért még a papír alapú könyvek olvasásának fontosságára, szerinte az embereknek igenis van igényük erre, az internetről történő olvasás mellett.

Az alpolgármester szavai után a Kossuth-díjas Sebő Ferenc, a Sebő-együttes vezetője, hivatalosan is megnyitotta könyvhetet. A közönség kíváncsian várta, milyen az, amikor a zenésznek nincs hangszer a kezében, de színpadon áll. Sebő Ferenc természetesen hangszer nélkül sem okozott csalódást, egy humoros idézetekkel teli történettel vezette be a nézőket az olvasás rejtelmeibe.

Mesélt az általános iskolás korszakáról, már akkor igényük volt a memoriterek elsajátítására, ezzel szemben ma már lassan ott vagyunk, hogy a műholdat hívjuk segítségül ahhoz, hogy egy zebrán átkelhessünk.

A könyvhét első napján más nagy nevek is megjelentek, Géczi János, József Attila-díjas költővel is találkozhattak az irodalomkedvelők, akihez csatlakozott Likó Marcell is, a Vad Fruttik énekese. De hogy mit olvas ma egy alternatív rockegyüttes frontembere, arról őt kérdeztük: „Nagy kedvenc lett egy finn írónő, Sofi Oksanen Tisztogatás című könyve, a szerzőnőt egyébként Géczi János ajánlotta. Amikor kicsi voltam, sokat vittek könyvtárba, pedig még nem is tudtam olvasni, olyankor általában megkerestem a haditechnikai könyveket, mert azokban robbantásokról írtak, és ez tetszett. A gyerekeim még kicsik, az idősebbik négy éves, vele képeket szoktunk nézegetni, és arról fűzök össze neki egy-egy kisebb történetet.”

Az érdeklődő olvasóközönség széles választékból csemegézhet a könyvek közül, ráadásul kedvezményes ajánlatokkal várják az odalátogatókat.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.