Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Előrehozott választás? Minek?

2009. június 10. 13:17 // Forrás: MTI / vehir.hu
Bárándy Gergely, az MSZP országos elnökségének tagja: Nem látjuk okát annak, hogy az MSZP támogassa az előre hozott választásokat.

Az előre hozott választás kérdésével a parlamenti frakció már foglalkozott, az elnökségben erről nem esett szó - közölte a politikus azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz elnöksége levelet írt a szocialista elnökségnek. A levélben világossá teszik: az európai parlamenti (EP) választást úgy értelmezik, hogy az emberek megvonták a bizalmat a szocialista párttól, ilyenkor pedig egy demokráciában ki kell írni az új választást. Bárándy Gergely hangsúlyozta: a frakció egyhangúlag döntött amellett, hogy támogatja a Bajnai-kormányt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a frakcióülésen nem volt egyetlen tartózkodás és ellenszavazat sem, amikor erről döntöttek. Alappal lehet arra következtetni, hogy az MSZP frakciója továbbra is egységesen, kiszavazások nélkül a Bajnai-kormányt fogja támogatni - közölte a politikus.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. ma 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. ma 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. ma 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.