Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyenruhába bújt művészek

2018. április 27. 12:00
A rendőrség munkatársainak és hozzátartozóinak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön a Veszprémi Petőfi Színházban.

1992 óta április 24-én, Szent György napján ünnepeljük a rendőrséget, ehhez kapcsolódóan a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság a héten nyílt napot tartott, csütörtökön pedig a szervezet munkatársainak és hozzátartozóinak művészeti alkotásaiból hoztak létre egy kiállítást.

Dr. Tarcsa Csaba dandártábornok, a kapitányság vezetője elmondta, szerették volna láthatóbbá tenni a rendőrség civil oldalát is. Sokaknak az a benyomása a rendőrökről, hogy morcosak és szigorúak, pedig az egyenruha alatt ugyanúgy érző szív dobog, s bármely más embertársunkhoz hasonlóan szívesen élnek különböző hobbiknak.

Nem is akármilyennek: úgy tűnik, a rendőrség köreiben egész szép arányban vannak amatőr művészek, akiknek tehetségét könnyen megirigyelheti, aki vet a művekre egy pillantást. Az első ilyen jellegű kiállítás alkalmával összesen 13 alkotó munkáját nézheti meg a szélesebb közönség, de a főkapitány elmondása szerint vannak még rejtőzködő művészek a kapitányság falain belül, akik ugyan ezúttal még nem szerettek volna színre lépni, ugyanakkor szabadidejükben maguk is szívesen ragadnak ecsetet vagy fényképezőkamerát, netán faragnak fából különleges tárgyakat.

Oberfrank Pál a kiállításnak helyet adó Petőfi Színház nevében arról beszélt, fontos, hogy észrevegyük a rendfenntartó szervezetek munkájának igazi üzenetét. Amikor egy rendőrrel, adóellenőrrel vagy vámtiszttel találkozunk, az első reflexünk általában a félelem, pedig ezek a szervek is tulajdonképpen szolgáltató tevékenységet végeznek, a tagokra pedig inkább segítő emberekként kellene tekintenünk – fogalmazott, hozzátéve: örül, hogy a tárlat befogadó intézményeként lehetőségük lesz eljuttatni ezt az üzenetet a közönségnek is.

Egy-egy színházi előadás előtt vagy a szünetben valóban érdemes pár percet szánni az alkotásokra, amelyek között festmények, grafikák, üvegképek, szobrok, gobelin és ízlésesen díszített mézeskalács is található. A belső intuíciók, élmények alapján készült művek, a művészet hidat alkotó ereje révén valóban megláthatjuk egy kicsit a sztereotípiák mögött rejlő arcokat, amely alapján a hétköznapjainkat is továbbgondolhatjuk kicsit.

Az alkotók között ott van a kapitányságvezető lánya isAz alkotók között ott van a kapitányságvezető lánya is

A REND-hagyó címet viselő kiállítás május 8-ig lesz látható a színházban.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.