Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezeréves barátságunkat ünnepeljük

2018. március 19. 17:46
Az Újra szárnyal a Fehér Sas! – Küzdelem az önálló Lengyelországért 1795-1918 című kiállítás megnyitójával együtt a magyar-lengyel barátság hete is elkezdődött hétfő délután.

A kiállítást annak apropóján rendezte meg a Laczkó Dezső Múzeum, hogy Lengyelország száz évvel ezelőtt, az első világháborút követően, 1918-ban, 123 év után nyerte vissza államiságát. A megtekinthető tárgyak a lengyel függetlenség kivívásának jeles eseményeit, személyeit ábrázolják, képviselik. A megszállások időszakában vert lengyel pénzérmék, emlékérmék, a lengyel légió sapkajelvényei, zászlócsúcs dísz, valamint egyéb katonai kiegészítők is színesítik a tárlatot. A tablószövegek sokoldalú ismeretanyaga, valamint a kiállítás újszerű látványelemei mind Lengyelország újkori történelemének mélyebb megismerését szolgálják.

Jerzy SnopekJerzy Snopek

– A történészek szerint Veszprém egy a 10. és 11. századok fordulóján élt Bezprym nevű lengyel hercegnek köszönheti – emlékeztetett Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete. – A két állam alapításának idején szövődött az a nemzetközi történelemben példátlan barátság, ami a két nemzetet összeköti. Ennek bizonyítékait nemzeti legendáinkban, költőink strófáiban, történelmi dokumentumainkban is fellelhetjük, mindenek előtt azonban szívünkben, érzéseinkben és érzelmeinkben követhetjük nyomon. Barátságunk közös kincsünk, amit ápolnunk kell, mert az egyes emberek és a társadalom szintjén is megmutatkozó rokonszenv maga a csoda. Veszprémben és a régióban egy hétig tart majd az ünneplés, amelyre a koronát a két államfő találkozója teszi majd fel.

Snopek megjegyezte: bajban ismerszik meg az igaz barát: akkor, amikor a csillagok állása, a politikai környezet nem volt kedvező, a két nemzet akkor is számíthatott egymásra, ahogy 1848-ban vagy 1956-ban is.

Porga GyulaPorga Gyula

– A világon nincs még egy példa arra, hogy két nemzet ilyen szoros baráti kapcsolatot ápoljon, mint a magyar és a lengyel nép – fogalmazott Porga Gyula polgármester. – Ez a barátság a szívben köttetett, erre került pecsét 2007-ben, amikor hivatalos ünnepnappá nyilvánították a lengyel-magyar barátság napját, március 23-át. Mi Veszprémben úgy gondoltuk, hogy egy nap kevés arra, hogy ezt a szívből jövő barátságot méltón megünnepeljük, és az is célunk volt, hogy a veszprémiek egy héten keresztül minél többször találkozhassanak ennek a gyönyörű országnak a kultúrájával, a hétköznapjaival és az ünnepeivel.

A kiállításról S. dr. Perémi Ágota beszélt. Felelevenítette a magyar és a lengyel nép történelmi kapcsolatának néhány fontosabb pillanatát. Az Újra szárnyal a Fehér Sas című kiállítás tisztelgés egy olyan nemzet előtt, ami története során többször elszenvedte az ország csonkolásának és területi megszűnésének traumáját, a nagyhatalmak elnyomását, és mégis kivívta függetlenségét.

Rotár Krisztina, a Lengyel Köztársaság Szegedi Konzulátusának főmunkatársa a lengyel nép történelmi hányattatásairól, az állam nem-létében is megőrzött nemzeti öntudatról beszélt. – A fehér sas végigkísérte a lengyel népet történelme során. Sokszor megsebezték, földre rogyott, de végül mindig felemelkedett – mondta.

Az ünnepségen Kiss László népzenész adott elő dalokat.

A magyar-lengyel barátság hetén vasárnapig számos rendezvényen vehetnek részt városszerte, a megnyitott kiállítást pedig augusztus 5-ig tekinthetik meg a Laczkó Dezső Múzeumban.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.