Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy hétig minden a lengyel–magyar barátságról szól

2018. március 5. 11:37
Különleges kiadású Unifest, lengyel-magyar szurkolók összecsapása és extra gasztronómiai fogások. Többek között ezekkel készül Veszprém március 19-25. között a Magyar–Lengyel Barátság Hete alkalmából, összességében pedig 20 helyszínen közel ötven program várja az érdeklődőket.

2007 óta törvényileg is március 23. a lengyel–magyar barátság ünnepnapja, amelynek minden páros évben egy magyar, minden páratlan évben pedig egy lengyel város ad otthont. A kezdeményezés ötlete még 2005-ben merült fel a győri lengyel önkormányzat részéről, akik szerették volna kicsit attraktívabb formába önteni az ünnepséget.

A házigazda szerepét idén Veszprém tölti be, az önkormányzat pedig úgy döntött, egy egész heti rendezvénysorozatot szentelnek a kapcsolat megünneplésének – tájékoztatott hétfőn Porga Gyula polgármester. – A hét legnagyobb attrakciója kétségkívül a két ország köztársasági elnökeinek találkozása lesz: Áder János és Andrzej Duda március 23-án látogat majd városunkba.

Emellett számos különlegességgel készül még a város, a szélesebb környezetre is gondolva: mivel a térségben mintegy 100 település ápol testvérvárosi kapcsolatot egy-egy lengyel partnerrel, egy önkormányzati konferenciát szerveznek március 22-23-án a Hangvillába, ahol a két ország eddigi Smart City tapasztalatai, valamint a kulturális örökségvédelem lesz terítéken. Veszprém számára rendkívül fontosak a gazdasági kapcsolatok is, így csütörtökön az Iparkamara szervezésében egy Magyar-Lengyel Gazdasági Fórumnak is helyet ad a Hangvilla, ahol az általános gazdasági körkép bemutatása és a jó gyakorlatok átadása mellett a turisztikai együttműködésekről is szó esik.

Zalavári Eszter, a Veszprémi Programiroda munkatársa elmondta, az egy hét alatt 20 helyszínen közel 50 program közül választhatnak az érdeklődök. Egy nagyon széleskörű összefogást sikerült megvalósítani, a helyi és országos lengyel önkormányzat, valamint a Lengyel Intézet és a veszprémi kulturális, oktatási és egyházi intézmények támogatásával pedig olyan programsorozatot tudtak összeállítani, amely képes megszólítani minden korosztályt.

Mivel a Lengyel Köztársaság idén ünnepli függetlenségének száz éves évfordulóját, március 19-én a Laczkó Dezső Múzeumban „Újra szárnyal a fehér sas!” címmel nyílik kiállítás, ami egyben a Magyar-Lengyel Barátság Hetének hivatalos megnyitója is lesz. A tárlathoz egy tanulmányi verseny is kötődik. Emellett számos kiállítás, koncert, néptánc előadás is szerepel a repertoárban, a Dózsa, Szilágyi és Padányi iskolák pedig több mint száz lengyel diákot fogadnak a testvériskolákból.

Gondoltak a kicsit idősebb korosztályra is, őket egy különleges kiadású Unifestre várják március 23-28. között, az Agórában lengyel nemzetiségi napot és lengyel filmhetet tartanak, a gasztronómia szerelmeseit lengyel menüsorral varázsolják el a veszprémi éttermek (Fricska, Betekints, Gizella, Gusto13, Nosztalgia Garden, Oliva), lengyel számot ad ki az Ex Symposion és a Vár Ucca Műhely is, míg a sportrajongók ezúttal a szurkolók összecsapását láthatják: március 24-én a Telekom Veszprém, a Pick Szeged és a Wisla Pock kézilabda csapatok szurkolói mérkőznek meg (az eredeti tervekkel ellentétben a Kielce sajnos nem tud részt venni).

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.