Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új épületbe teszi át székhelyét az érseki levéltár

2018. február 25. 4:10
A turisták egyik legkedveltebb helyszíne a vár, a negyedben azonban még számos épület áll romosan és kihasználatlanul, köztük a piarista rendház. A tervek szerint az érseki levéltár költözésével az épület most új funkciót kaphatna. Karlinszky Balázst, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár igazgatóját kérdeztük a pontos koncepcióról és a költözés okairól.

– Mi indokolja a levéltár elköltözését?

– A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár ma az érseki palotában található, ahol három raktára, a Veszprémi Érseki Könyvtárral közös kutatóterme, illetve egy irodahelyisége van. Emellett egy feldolgozó helyiségünk van a nagypréposti házban (az Érseki Hivatal épületében), és egy digitalizáló műhelyünk az ún. püspöki alkalmazottak házában (Vár. u. 14.). A palotában lévő raktáraink sajnos nem biztosítanak ideális környezetet az iratoknak, emellett raktári kapacitásaink végére értünk. Számításaink szerint a levéltár illetékességébe tartozó iratok mintegy fele még „házon kívül” található. Ez utóbbi alatt a rendszerváltás után létrejött egyházmegyei fenntartású intézmények „levéltárérett” dokumentumai, továbbá az érsekség száznyolcvan plébániájának helyi levéltárai értendők. (Több hazai püspökség és érsekség, sőt a határon túli magyar egyházmegyék is folytatnak ilyen irányú iratmentési tevékenységet.)

Karlinszky BalázsKarlinszky Balázs

– Hol lenne az új hely?

– A levéltár új helye a volt piarista rendházban lesz, amely a 20. század végén bő három évtizeden keresztül a megyei levéltárnak is otthont adott.

– Hogyan festene a levéltár ebben a koncepcióban, mivel tudna többet nyújtani az új hely?

– A leglényegesebb, hogy az épület felújítása lehetővé teszi a levéltári raktárak ideális kialakítását. A tervezés során figyelemmel voltunk a különböző szakmai ajánlásokban megfogalmazott követelményekre hőmérsékleti, páratartalmi, fény- és biztonságtechnikai vonatkozásban. A kutatóterem ezen kívül előadóteremként is működik majd, ahol konferenciáknak, könyvbemutatóknak, fogadásoknak és akár külső igények szerint más rendezvényeknek is helyet tudunk biztosítani. Emellett terveink között szerepel egy papírrestaurátor-műhely létrehozása is, ahol állományvédelmi szempontok szerint megelőző és kárelhárító tevékenység folyhat. Célunk továbbá, hogy a levéltár saját szakkönyvtárral rendelkezzen, amely az egyház(-megye) történeti kutatások bázisa lesz az itt őrzött, egyedi levéltári dokumentumok mellett.

– Mindenki előtt nyitva lenne a levéltár, bárki kutathatna?

– A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár most is minden 18. életévét betöltött személy számára nyitva áll – mint jogszabályokban meghatározott módon működő nyilvános magánlevéltár nem is tehetnénk másként. Itt jegyzem meg, hogy több más levéltárhoz hasonlóan intézményünk bizonyos iratai is kutathatók online módon, tehát a „nyitott kapuk” nemcsak a gyakorlatban, hanem virtuálisan is léteznek az archívum tekintetében.

– Nagyjából mennyibe kerülne a beruházás és mikor valósulhat meg?

– Jelenleg az engedélyezési terv elbírálása van folyamatban, ezt követően készül majd a kiviteli terv, s ideális esetben idén nyár végén, ősszel megkezdődhet a felújítás. Becsülhetően 500 millió forint körüli összeggel kalkulálunk, amelyhez, mivel közcélú feladatot is ellátunk, kormányzati támogatást is remélünk. A beruházás révén az épület mind külső, mind belső megjelenésében méltó módon szolgálhatja a levéltár, az érsekség, a vár és a város érdekeit.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.