Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
12°C

Adócsökkentést javasolnak a Demokraták

2016. november 22. 15:17
Több mint százmillió forintos helyi adócsökkentést javasol a Demokraták Veszprémért frakciója.

A frakció adócsökkentésre vonatkozó javaslatait Hartmann Ferenc frakcióvezető és Katanics Sándor képviselő mutatták be keddi sajtótájékoztatójukon. A politikusokkritizálták a városvezetés adópolitikját. Kijelentették: a Fidesz-KDNP által kezdeményezett csökkentés a kommuniális adóban város szinten 606 ezer forint, vagyis éves szinten személyenként kevesebb, mint 10 forint megtakarítást jelent.

A Demokraták Veszprémért frakció azt javasolja, hogy az iparűzési adóban 2%-kal kevesebb bevétellel számoljon a város – ezzel 90 millió forint maradna az adófizetők zsebében –, a telekadó esetében még radikálisabb, 20 %-os csökkentést javasolnak, ami 19,4 millió forint bevételkiesést jelentene az önkormányzatnak, illetve az építményadót is 2 százalékkal mérsékelnék, ami 23 millió forintot jelent összességében.

Ezeket összeadva tehát a képviselőcsoport 132,4 millió forintos adócsökkentést javasol, aminek a fedezetét a 2013-ban a VKSZ Zrt-nek biztosított félmilliárdos törzstőke-emelés visszavonásával teremtenék meg.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.