Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C

Némedi Lajos: aljas lejárató kampány folyik ellenem

2016. augusztus 1. 16:07
A Fidesz irodájában válaszolt az alpolgármester Kész Zoltán kijelentéseire, ahol maga Kész Zoltán is megjelent, hogy rögtönzött sajtótájékoztatót tartson. Némedi szerint bolsevik, kommunista módszerekkel akarják őt lejáratni, hiszen nem is épített házat.

Előzmény: Kész Zoltán egy héttel ezelőtt azt mondta, hogy szerinte Némedi Lajos összefüggésbe hozható bizonyos közpénzek eltüntetésével, ma reggel pedig arról beszélt, hogy Orbán Viktor elégedetlen a veszprémi Fidesszel, ezért vonta vissza a városi fejlesztéseket.

Némedi Lajos alpolgármester hétfő délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ő és a helyi Fidesz szomorúan tapasztalja, hogy Kész Zoltán országgyűlési képviselő továbbra is csak a helyi képviselőket próbálja aljas módon lejáratni, miközben minden hónapban közel egymillió forint közpénzt vesz fel az el nem végzett érdemi képviselői munkájáért.

Némedi szerint a veszprémiek elégedettebbek lennének, ha a Kész Zoltán végre konkrét eredményeket is felmutatna eddigi tevékenysége helyett.

„Hazugságukon alapuló, aljas politikai lejárató kampányt kezdtek ellenem a veszprémi baloldalról néhány hónappal ezelőtt. Emlékezetes, hogy a város korábbi alpolgármestere, Czaun János ellen is volt ilyen akció, amelyet az igazságszolgáltatás bírósági döntéssel vert vissza. A bolsevik, kommunista módszereknek megfelelően a suttogó propagandával azt terjesztik, hogy közpénzekből építettem házat Veszprémben. Ebbe a kampányba kapcsolódott bele az álfüggetlen országgyűlési képviselő is” - mondta Némedi Lajos a sajtótájékoztatón, majd kijelentette:

Veszprémben soha nem épített házat, öt évvel ezelőtt bővítés nélkül egy korábban vásárolt negyvenéves lakóházat újított fel családi összefogással, részben hitelből.

Némedi azt mondja, minden munkáról, és felhasznált anyagról áfás számlával rendelkezik, amit meg is mutatott a sajtónak.

Az alpolgármester továbbá határozottan elutasítja Kész Zoltán azon állításait, miszerint korrupt lenne. „Különösen annak fényében felháborító ez a feltételezés, hogy Kész Zoltán olyan szervezetben tevékenykedik, amely alapítványban olyan barátságokat ápol, akiket átszőnek korrupciós botrányok”- utalt Kész Zoltán Szabad Piac Alapítványos kapcsolataira és tiszteletbeli elnöki pozíciójára, amelyről köztudott, hogy dedikáltan állami befolyás ellenes és szélsőségesen liberális gazdaságpolitikai elveket vall. „Ennek ellenére 2015 januárjában másfél millió forint állami támogatásban részesült, Tom Palmer, A jóléti állam után című könyvének magyar nyelvű kiadására. Mindez aggasztó annak fényében, hogy az alapítvány működéséről az oldalukon nem található nyilvános adat”- mondta Némedi Lajos.

„Az alapítvány homályos ügyeit tovább ködösíti az a tény, hogy alapítója a Political Capital volt igazgatója, Somogyi Zoltán, az MDF egykori kampány tanácsadója, az UD Zrt. lehallgatási botrány egyik ismert alakja. A 888.hu egy idei cikke szerint Somogyi Zoltán vezetése alatt, 2006-2009 között 432 millió forint megbízást kaptak”- emelte ki Némedi Lajos, aki Kész Zoltánhoz fordulva megkérdezte: nem tartja-e aggasztónak, hogy a vele jó kapcsolatban lévő Somogyi Zoltán készpénzzel teli aktatáskákban üzletelt az állammal?

Némedi felidézte, hogy a választókerület képviselőjeként Kész Zoltán több mint egyéves képviselősége alatt minden hónapban egymillió forint juttatást vesz fel, amellett, hogy az országgyűlésben mindössze tizenháromszor szólalt fel, melyből kettő vonatkozott Veszprémet érintő ügyekre, ezen felül pedig kettő hozzászólása érintette Veszprémet. A veszprémi alpolgármester ezért azt javasolja Késznek, hogy a szocialista Gőgös Zoltán „talicskájának tologatása” helyett sürgősen kezdjen el a választókerületéért dolgozni, ha meg akarja közelíteni elődei, Pál Béla, vagy Navracsics Tibor munkásságát.

És akkor megszólalt Kész Zoltán - politikai kultúra vége?

Érdekes módon Kész Zoltán is megjelent a Fidesz irodájában, hogy meghallgassa Némedi Lajos sajtótájékoztatóját. Tudomásunk szerint ritka esemény az ellenzéki képviselők megjelenése a pártirodákban, pláne sajtótájékoztatókon.

Ha már ott volt, Kész felugrott az emelvényre, hogy beszéljen még egyszer a hétfő reggeli sajtótájékoztatójának témájáról. Szerinte Némedi még mindig nem adott választ az általa feltett kérdésekre, továbbá számon kérte rajta az uszoda és a húszemeletes fejlesztését is. Kiemelte az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatait és kérdéseit is, melyek többek között az oktatással, a bérplafonnal és az esélyegyenlőséggel voltak kapcsolatosak.

Ge. Á.
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.