Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C

10 éves az őszödi beszéd

2016. május 26. 10:08
Gyurcsány azt mondja, ennek köszönheti létét a DK, Mesterházy szerint a Fidesz keltett hisztériát.

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert el***… Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit”

- ilyeneket, és ehhez hasonlókat mondott őszinteségében Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az MSZP zárt frakcióülésén 2006-ban Balatonőszödön.

A beszéd azért is érdekes, mert akkor Gyurcsány a bevezetendő reformok mellett is érvelt, majd a találkozó után két nappal nyilvánosságra hozta pártja részletes politikai programját.

A beszéd sokakban keltett jogosan felháborodást, szeptemberi nyilvánosságra hozása után Budapesten és több magyarországi városban kezdődtek kormányellenes tüntetések (MTV székház ostroma, majd az október 23-i rendőri brutalitás). A tüntetők mellett közéleti személyiségek, magyar és külföldi politikusok is követelték akkor Gyurcsány lemondását.

A jubileum kapcsán sok mindenki „megemlékezik,” a PestiSrácok.hu az MSZP korábbi elnökével, miniszterelnök-jelöltjével, Mesterházy Attilával és Halász Jánossal, a Fidesz-frakció szóvivőjével villámvitázott tegnap a parlamentben.

A videóban egyebek mellett Mesterházy elárulja, hogy ez bizony egy szerencsétlen, és egy „rosszul elmondott beszéd volt, még akkor is, ha nagyon sok igazságot is tartalmazott”, a körülötte kialakult hisztériakeltés, és az utcai megmozdulások viszont mind-mind a Fidesznek köszönhetőek.

Mások mellett maga Gyurcsány Ferenc is „megemlékezésre” készült, ugyanis hét eleje óta naponta osztott meg Facebook oldalán néhány másodperces videó-részleteket Őszöddel kapcsolatban. Ezekben azon kívül, hogy „ajjaj”, elmondta még, hogy maximum a csúnyán beszélést bánja, a böszmeség mást jelentett akkor mint ma, legújabb (jelen sorok írásakor ez a szerda esti) bejegyzésében pedig arról beszél, hogy a szónoklatnak nem mást köszönhet biztosan, mint a DK-t.

Frissítés (12:33): közben napvilágra került Gyurcsány Ferenc 7 perces videója is, melyben többek közt arról beszél, hogy őt a pozíciójára vágyó szocialisták elárulták, ég és föld a különbség az akkori és a mostani kormány közt, viszont tanult a hibáiból: most jobban kormányozná az országot.

A 10 éves évforduló kapcsán kérdéseinkkel megkerestük Katanics Sándort (DK), akkori MSZP-s országgyűlési képviselőt is, hogy mi a véleménye az őszödi beszédről. A cikk megjelenéséig nem kaptunk választ, azonban ha érkezik hozzászólás, frissítjük az írást.

Ge. Á.
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.