Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
17°C

Jobbik: Veszélyes ágyszám csökkentés következik

2016. március 5. 10:52 // Forrás: Jobbik Veszprém megyei szervezete
A Jobbik két országgyűlési képviselője és egészségpolitikusa, Rig Lajos és Dr. Lukács László György az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezet (EDFSZ) elnökének, Vizl Péternének a hívására érkeztek Veszprémbe pénteken.

Dr. Lukács László György elmondta, a Jobbik három olyan témában indított konzultációt, amelyben a problémák megoldása már nem várhat 2018-ig, azaz a kormányváltásig. Az oktatás, az egészségügy és a korrupció három olyan “forró terület”, amelyben azonnali cselekvésre van szükség. Mint mondta, a mai veszprémi szakszervezeti találkozó is a lakossági konzultációt előkészítő szakmai konzultáció jegyében zajlott, ahogyan tegnap is, amikor a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetésével egyeztetett a párt Budapesten. Hangsúlyozta: azért fontos a szakmai konzultáció, mert bár világosak melyek a legégetőbb problémák az egészségügyben, mégis a dolgozók, a szakmai szervezetek, tudományos műhelyek tudják a leghatásosabb ellenszerét is a problémáknak, így ezeket egy magára valamit is adó pártnak meg kell hallgatnia és meg is kell értenie.

Rig Lajos kiemelte, a szakmai egyeztetés nagy részét a krónikus belgyógyászati és ápolási ágyaknak az egészségügyi rendszerről való leválasztásához köthető kormányzati törekvés, és az ezzel kapcsolatos intézményi és dolgozói aggályok töltötték ki. A várhatóan 18.000 ágy kisöprése az egészségügyi rendszerből a dolgozók körében is bizonytalanságot okoz, és az intézményvezetők már előre tartanak az egészségügyi és szociális funkciók felülről erőltetett leválasztásától. Ha Veszprém megyében végbe megy a szociális ágazat részére az ápolási és a krónikus belgyógyászati ágyak átadása, akkor a funkcióváltó kórházak, mint Tapolca és Zirc végnapjaikat fogják élni.

Ezen túl a képviselők áttekintették a szakszervezetekkel az egészségügyi szakdolgozók munkakörülményeinek kihívásait, illetve azt, hogy miként lehetne több forrást bevonni az egészségügybe, hogy valóban 21. századi ellátási körülményeket lehessen teremteni az intézményekben, amelyek egyszerre szolgálják a betegek és a dolgozók biztonságát, és alkalmasak a dolgozói elvándorlás vagy pályaelhagyás megakadályozására.

vehir.hu
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.