Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C

Kész: nem lesz négysávos az elkerülő

2015. november 11. 11:57
Miért állították le a veszprémi elkerülő fejlesztését? - kérdezte szerdai sajtótájékoztatóján Kész Zoltán, a térség parlamenti képviselője.

Kész Zoltán emlékeztetett: korábban a kormány kiemelt fontosságúnak tartotta a nyolcas út fejlesztését Székesfehérvár és az osztrák határ között, melynek eredményeként az „út Székesfehérvár-Herend közötti szakaszán emelt sebességű, magas, homogén szolgáltatási színvonalú főút jön létre” – idézett egy 2014-es kormányhatározatot [1240/2014. (IV. 10.)].

Ugyanakkor jelenleg úgy tűnik, hogy az elkerülő fejlesztése csúszik, ugyanis míg az előkészítő munkákkal az év végéig végeznek, a fizikai megvalósítás egyelőre nem kapott engedélyt.

Kész Zoltán szerint ez azt jelenti, hogy a kormány hazudik, hiszen így nem lesz „homogén szolgáltatási színvonalú” a főút. A képviselő szerint a kormány szándékosan keresztbe tesz a veszprémieknek, és „sunyi módon elhallgatja az igazságot”. A helyzet tisztázására november 3-án írásbeli kérdéssel fordult Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez, akinek 15 napon belül kell válaszolnia.

vehir.hu
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.