Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C

Mindenről a geopolitika tehet?

2015. október 17. 12:18
Nem csak magunk miatt, a jövő generációjának érdekében is foglalkoznunk kell a migránshelyzettel - hangzott el a Mediterrán Világ társadalmi folyóirat legújabb száma köré szerveződött pénteki konferencián.

A migráció kapta a főszerepet a Mediterrán Világ szerkesztőinek szervezésében létrejött Geoökönómiai és geopolitikai perspektívák a Mediterrániumban, 2000-2030 című konferencián. Garaczi Imre, a Mediterrán Világ főszerkesztője elmondta: Veszprémben már a '90-es évek óta folynak kutatások a bevándorlással kapcsolatban. Tekintve a téma rendkívüli aktualitását, a legújabb számot ezek összegzésének szentelték, ahogy a konferencia is az alaposabb diskurziót szolgálja.

Érdemes figyelembe venni a tudományos kutatások eredményeit, hiszen azok a közpolitikában, a rendszerek háttérműködésében is segítséget nyújthatnak, azt a célt szolgálják, hogy Magyarország a zavaros időkben is töretlenül haladjon előre. Az első népvándorlás óta rengeteg olyan problémával kellett megküzdenünk, amelyeknek valójában nem mi vagyunk az okozói. Ez azonban nem mehet így tovább. Nem lehetünk nemzetközi sorscsapások elszenvedői csak azért, mert geopolitikailag nem jó helyen fekszik az ország – osztotta meg gondolatait a főszerkesztő.

Némedi Lajos alpolgármester szerint egy elszínesedő Európában vagyunk, ahol az európai kultúra szuverenitása kerül éppen veszélybe. Ez azonban nem csak számunkra jelent problémát: elsősorban a jövő generációinak érdekében kell lépéseket tennünk. A tudomány felelőssége abban áll, hogy megoldást keressen a problémára, és megpróbáljon válaszokat adni nekünk arra, hogyan őrizhetjük meg száz év múlva is a kultúránkat.

A lehetséges válaszokat az érdeklődök három plenáris szekcióban hallgathatták meg: az előadások többek között érintették a spanyol vidékek külpolitikáját, a balkáni országok migrációs helyzetét valamint a probléma forrásához is leástak a nyolc magyar egyetemről jött előadók. Aki esetleg lemaradt volna a konferenciáról, további érdekességeket olvashat a Mediterrán Világ legújabb számában.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.