Az előadást már több alkalommal játszotta idén is a színház, így most utánajártunk, ennyi idő után hogy érzik magukat a veszprémi színház világába nem rég érkezők, közülük Magyar Orsolya és Tornai Florina.
- Nagyon jó élmény volt ez az egész - summázza már beszélgetésünk elején Orsi. - Belülről láthattuk, hogy működik a színház, megismerhettük a színészeket, és tanulságos volt, hogyan születik egy előadás. A színpad egyébként sem áll távol tőlem: kicsiként szüleim gyakran vittek színházba, drámatagozatos gimnáziumba jártam, és mivel anyukám zenész, rendszeresen voltam koncerteken. Jelenleg is benne vagyok több mindenben: az egyetemi színpad egyik előadásában játszom, és egy angol nyelvű előadást rendezek közösen másokkal. Kis terekhez vagyok szokva, így nagy élmény volt látni, ahogyan Vidnyánszky Attila nagyszínpadon rendez. A most tanultak tehát nagyon hasznosak számomra, annak ellenére is, hogy hivatásosan nem biztos, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
Orsi (balról)
- A színészekkel sok időt töltöttünk együtt a próbák alatt - folytatja. - Eperjes Károly érdeklődő, közvetlen ember, és a többiek is nagyon kedvesek. Ha az ember bekerül egy színházi közösségbe, érzi, hogy tartozik valahová.
- Pozitívan csalódtam ebben az egészben – foglalja össze Florina. - Az ember azt gondolná, hogy ha bekerül egy ilyen helyre, majd lekezelően viselkednek vele, de ez egyáltalán nem így volt. Befogadtak minket. Jó volt profi szakemberekkel együtt dolgozni: mondták, mit csináljak, és azt kellett csinálnom, tehát meg volt a mérce. A rendezés nagyon precíz volt, megvoltak a rendező elvárásai, de nem követelte, hogy egyből tökéletes legyen. Van egy csókjelenetem, ami először nehezen ment, de egy hét próba után már szinte teljesen rendben volt. Eleinte kellemetlen volt, hogy egy ismeretlen férfit kell a jelentben elcsábítanom, de mikor már jobban ismertük egymást, sikerült feloldódnom. Később a jelmez és a díszlet is sokat segített, jobban éreztem a szerepemet, jobban bele tudtam élni magam.
- Nem volt nehéz bejutni - válaszolja kérdésünkre. - Az egyetemi levelező listán hirdették meg a válogatást, és először csak fiúkat kerestek. Ennek ellenére úgy döntöttem, elmegyek. Akkor azt mondták, majd visszahívnak. És valóban hívtak is nem sokára rá, kérdezték, elvállalnám-e a csábító lány szerepét.
- A próbák alatt a jelmeztervező fiú volt a rossz ómen - mesél a próbák misztikus árnyoldaláról. - Ha nézte a próbákat, mindig történt valami: a színpadra én egy emeléssel kerülök, és például ahogy emeltek, ráléptem a szoknyámra és fenékre estem. És ezen a napon történt, hogy vívás közben majdnem eltalálták a szemem, pont közé döftek, ott maradt a nyoma napokig.
Vidnyánszky Attila, a darab rendezőjétől elmondta, nem szereti a statiszta kifejezést. - Az előadásban sokkal több feladatot látnak el ezek a fiatalok: szöveges szerepük van, koreográfiákban vesznek részt, így a segédszínész kifejezést jobbnak találom. Ha szükség van rá, akkor természetesen mindig használok, és használni is fogok segédszínészeket - válaszolta kérdésünkre.
- Van egy csomó ember, akinek vágya az, hogy színpadra lépjen itt a városban, és ezeknek meg szeretnénk adni a lehetőséget - fogalmazta meg szándékukat Bujtor István, igazgató. - Nagyon kicsi a társulatunk ahhoz, hogy mindent saját erőből állítsunk ki. Remélem ezért, hogy egyre termékenyebb lesz ez az együttműködés az egyetemi és a városban működő egyéb csoportokkal. Most még nem látom konkrétan, hogy kik azok közülük, akikkel hosszabb távon is együtt tudna működni a színház, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb kialakul egy ilyen segítő csapat mögöttünk.
