Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C

Kövér: a választásnak a helyiek szempontjából van jelentősége

2015. március 30. 21:42 // Forrás: mti
A tapolcai időközi választásnak országosan csupán presztízsszempontból van jelentősége, valódi tétje az itt élők hatékony érdekképviselete - jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Kövér László azt mondta, a térségnek olyan képviselőre van szüksége, akik méltó utódja lesz a januárban elhunyt Lasztovicza Jenőnek, emberként, politikusként. Olyan képviselőre van szükség, aki hatékonyan tudja képviselni a térségben élők érdekeit, amely a most induló uniós ciklus szempontjából kiemelten fontos - tette hozzá a házelnök.

Kövér László hangsúlyozta, hogy 2010 és 2014 között a kormányzat mély válságból húzta ki az országot. Úgy fogalmazott: ha ez nem így történt volna, akkor sem "tanácsolnám önöknek", hogy a tapolcai választásokon induló ellenzéki jelöltek valamelyikére szavazzanak. A szocialisták kormányzásuk idején válságba taszították az országot - jegyezte meg -, nem működött az állam, az oktatás, "a totális szétesés szélén álltunk". A Jobbik "cukiság-kampányt folytat", de néha be-becsúszik "olyan ügy, hogy mi szégyenkezhetünk helyettük" - mondta, hangsúlyozva, hogy náci ideológiát hirdetni az interneten "gyalázat". Az Országgyűlés elnöke a Jobbikra utalva közölte: ilyen pártot nem szabad egyetlen mandátumhoz sem juttatni.

A továbbiakban a házelnök a családok támogatását nevezte a legfontosabbnak, hiszen - mint mondta - az ország jövője múlik ezen. Kitért arra is: a kormány teljesítette a nyugdíjasoknak tett ígéretét, növelni tudta a nyugdíjak vásárlóértékét, és nagy eredmény, hogy 2010-hez képest ma 455 ezerrel többen dolgoznak.

vehir.hu
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.