Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
13°C

MSZP: a Jobbiknak nincs helye az ellenzéki egyeztetésen

2015. március 26. 11:29
Az MSZP szerint a Jobbik nem ellenzéki párt ezért nincs helye a szocialisták által a Quaestor ügyében csütörtökre összehívott egyeztetésen.

Az MSZP MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy Tóbiás József elnök-frakcióvezető által kezdeményezett egyeztetésre minden demokratikus ellenzéki párt jelezte részvételét, de a résztvevő pártok nem tartják indokoltnak, hogy a Jobbik "a Fidesz szavazatbrókereként" megjelenjen a megbeszélésen. A szocialisták szerint a külföldről pénzelt Jobbik nem nemzeti, nem demokratikus és nem ellenzéki, ezt maga Vona Gábor, a Jobbik elnöke ismerte el saját szavaival, illetve pártjának szavazataival, melyekkel a Fidesz kétharmados többségét biztosítja. A Jobbik összejátszik az embereket eláruló miniszterelnök pártjával - hangoztatta az MSZP.

Tóbiás József szerdai közleményében azért hívta egyeztetésre az ellenzéki pártokat, mert legitimitását vesztett Orbán-kormány körül kialakult helyzetben az ellenzék erőinek közös és összehangolt fellépésére van szükség. Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Sopronban beismerte, napokkal a Quaestor csődje előtt ő utasította minisztereit, hogy a brókercégekben levő kormányzati pénzeket vegyék ki, viszont semmit nem tett azért, hogy az emberek megtakarításait mentse. A Jobbik szerdán este jelezte, hogy részt vesz az egyeztetésen.

vehir.hu
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.