Éledezik a természet. A hóvirágok szezonja lassan már el is múlt, a krókuszok még vidáman nyújtózkodnak a fűben. Hamarosan megjelennek a rügyek a fákon, a világ újra épülő, fejlődő ciklusába lép. A fejlődés, a termékenység az a motívuma a tavasznak, amely a történelem során szinte minden civilizációt megihletett. Nincs olyan kor és olyan földrajzi hely a világban, ahol ne találnánk valamilyen tavaszünnepet.
Már az ókori rómaiak is adóztak a tavasz oltárán. Flóra, a virágok és a tavasz istennőjének tiszteletére április végén fesztivált szerveztek, amit a Ludi Florae (Flóra játékai) vagy Floralia néven ismerünk. A Floralia elsősorban a köznép, a plebejusok ünnepe volt, színházi előadással kezdődött és játékos versenyszámokkal ért véget, és bizony nem kis szerepet kaptak mindenféle pajzán szórakozási formák is. De hát a tavasz a szerelem időszaka, ugye.
Floralia az olasz mester Andrea Locatelli (1695-1741) festményén
A Floralia szokása egyébként nem tűnt el teljesen a történelem süllyesztőjében: amikor a kereszténység elfoglalta Rómát, sok más pogány ünnephez hasonlóan ezt is beolvasztotta a maga ideológiájába: ebből lett a virágvasárnap, amit több nyelven is ezen a néven ismernek (például románul Duminica Floriilor). Vannak nyelvek, amelyekben a virágvasárnapot pálmavasárnapnak nevezik – például az angolban is – utalva Jézus bevonulásának bibliai történetére.
A tavasz első teliholdja jelöli ki a hindu tavaszünnep, a holi dátumát. A JÉ!India blog szócikke alapján a következőt kell tudni a holiról: "A hólí a hindu naptár egyik legjelentősebb ünnepe, amelyet kora tavasszal tartanak; pontos dátuma a holdnaptárnak megfelelően változik. Hólí idején az emberek színes porokat szórnak, és színes folyadékot spriccelnek egymásra. Az általános vigalomnak kedvez az is, hogy ilyenkor hagyományosan bhángot isznak."
A hindu holi ünneplése (Illusztráció: John Thomas on Unsplash)
A népszokás vallási gyökerei egy régi történethez nyúlnak vissza. A Vallásfórum így foglalja össze: "A holiról szóló egyik történet szerint egyszer, amikor Prahláda Mahárádzsa saját apja imádata helyett annak ellenségét, az Úr Visnut akarta imádni, apjának húga, Holiká, akit a tűz nem égetett, a kisfiúval együtt beült egy nagy tűzbe, hogy megölje őt. Prahláda odaadása azonban olyan nagy volt, hogy megvédte őt a tűz karmaitól, miközben Holiká viszont halálra égett. Erre emlékezve holi előestéjén nagy tábortüzeket gyújtanak egész Indiában, melyekbe az új gabonatermésből egy részt felajánlásként beledobnak."
A holi másnapján, miután megszabadultak az átkoktól, az emberek színes gyógynövényeket szórtak egymásra, így biztosítva a másik egészségét és jólétét. Mára ez a hagyomány elvárosiasodott, és a gyógynövényeket festékpor helyettesíti.
A húsvét mint hagyományos termékenység-ünnep (Fotó: MTI/Komka Péter)
A jólét és egészség érdekében nemcsak Indiában szórják egymást az emberek: a magyar népi hagyományok tele vannak termékenységi szertartásokkal, elég akár a húsvéti locsolásra, akár a piros tojásokra gondolnunk. A tavasz és a termékenység megünneplésének ezek a közismert motívumai jóval a kereszténység előtti ősi időkből gyökereznek, azonban hiba lenne azt gondolni, hogy a húsvét keresztény olvasata teljesen elkülönül ettől a gondolatmenettől. Jézus feltámadása – túlmutatva a történet erkölcsi tanulságain és teológiai jelentőségén – egyszerre metaforája is a természet feltámadásának, ahogy az egyházi év is a természet ciklikusságához igazodik: karácsonykor Jézus eljövetelével a fény eljövetelét ünnepeljük (téli napforduló), húsvétkor Jézus és a természet feltámadását, vagy például halottak napján egyúttal a természet halálát is.
Persze, ezek az ünnepek már jóval a kereszténység előtt léteztek, és ezzel is arra emlékeztetnek minket: mi magunk is részei vagyunk ennek a körforgásnak.
