Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C
2026. április 6. Vilmos, Bíborka
Veszprém
16°C

Nem lesznek szélerőműveink

2014. június 25. 0:45
Szélerőművek telepítésének lehetőségére kérdezett rá a májusi közgyűlésen Gerstmár Ferenc. A polgármester írásos válaszáról kedden tájékoztatta a médiát.

Közismert a mondás: Veszprémben vagy fúj a szél, vagy harangoznak - fogalmazott Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati képviselője. - Az energiastratégia állítása szerint a város és a Bakony közötti síkterület alkalmas lehet szélerőmű park telepítésére. A három éve elfogadott dokumentum javaslatként fogalmazta meg, hogy az önkormányzat keressen befektetőt és kivitelezőt a szélerőmű park kialakításához. Ezért volt indokolt, hogy az LMP önkormányzati képviselője a májusi Közgyűlésen megkérdezte a polgármestert, milyen lépések történtek ebben az ügyben.  

Porga Gyula írásos válaszában úgy fogalmazott, hogy városunkban nem a szél az első számú megújuló energiaforrás, amit érdemes kihasználni. A polgármester egy előzetes tanulmányra hivatkozik, amely azonban – a képviselő tudomása szerint – eddig nem került a nyilvánosság elé. Pedig az energiastratégia feladatul szabta, hogy az önkormányzat a szükséges méréseket 2012. december 31-ig végeztesse el. Ez is bizonyítja, hogy az energiastratégia megvalósításáról évente szükséges lenne beszámolót tartani, hogy a tartalmi elemek ne sikkadhassanak el - hangsúlyozta Gerstmár Ferenc, aki szerint a polgármesteri válasz zárása elszomorító. Azt hangsúlyozza, hogy „a zöld energiák felhasználását támogató műszaki fejlesztések beruházásai a primer energiákkal összevetve még mindig hosszabb megtérülést jelentenek, így támogatási források hiányában a szakértők sem javasolják a beruházások elvégzését.” Felmerül a kérdés, hogy a városvezetés mennyire gondolja komolyan az energiastratégia végrehajtását.

Zelenák Adrián, az LMP veszprémi csoportjának tagja Veszprém polgármesterének figyelmébe ajánlotta a Greenpeace tévhiteket eloszlató írását a megújuló energiáról. Az elmúlt években a szél- és a napenergia ára drasztikusan csökkent. Napjainkban egyre több országban és régióban a megújuló technológiák jelentik a leggazdaságosabb megoldást. 2050-re a világ majdnem teljes energiaszükséglete fedezhető lesz megújuló energiaforrásokból. A piaci áron felül a szén- és atomenergiának óriási rejtett költségei vannak. Ez alatt az egészségre gyakorolt hatásoknak, az erőművek hatalmas vízigényének és vízszennyezésének, valamint a klímaváltozásnak a költségeit értjük. A hagyományos energiaforrások szűkösségük okán növekvő nemzetközi feszültségeket is generálnak. Amikor 2011-ben a veszprémi közgyűlés elfogadta a város energiastratégiáját, sokaknak úgy tűnhetett a döntéshozók tisztában vannak a jelen és a jövő kihívásaival. Most újabb bizonyítékát kaptuk, hogy a fideszes városvezetés a megújuló energiák alkalmazásáról is csak PR szempontok miatt beszél - jelentette ki Zelenák Adrián.

vehir.hu
további cikkek
Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' választás 2026 Hegedűs Barbara: 'Az elterelés nem a mi érdekünk' Hirtelen jött a felkérés Hegedűs Barbarának, hogy legyen ő a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprém vármegye 2-es, Várpalotától Balatonszepezdig húzódó körzetében. A jelölttel ennek okairól is beszélgettünk, de szóba kerültek a balatoni falvak infrastrukturális és demográfiai problémái és ezek eredői, mint például a kakaskukorékolás, a Tisza Párt jelöltjével egy rögtönzött politikai vitája, egy telefontörés története, de még Jeffrey Epstein is. 2026. április 3. 11:03 Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben közélet Meglepő támogatója akadt Navracsics Tibornak a tapolcai választókerületben Egykori politikai riválisa, a volt jobbikos országgyűlési képviselő és korábbi tapolcai alpolgármester, Rig Lajos egy videóüzenetben kéri arra a választókat, hogy Navracsics Tiborra szavazzanak a közelgő országgyűlési választáson. 2026. április 2. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.