Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szeretettel küzdeni a szabadságért

2013. február 28. 19:08
A kommunizmus során elhurcolt és vértanú papokról szóló kiállítás nyílt csütörtökön a Laczkó Dezső múzeumban.

A nálunk állomásozó vándorló tárlat megnyitóját az intézmény igazgatója, dr. Limbacher Gábor kezdte. Elmondta, Veszprém különösen megsínylette a szocializmust és ez még ma is látszik a városon. Az egyházi központ nagy ellenségnek számított a kommunista időkben, ezért nagy erőket vetettek be ellene. Elhangzott, a kiállítás a diktatúrával szemben is hazájukhoz és hitükről hűséges papok hagyatékait mutatja be.

Dr. Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes is köszöntötte a termet szinte teljesen megtöltő érdeklődőket. Kijelentette, a lényegi szabadság azt jelenti, hogy hűek lehetünk magunkhoz, és hogy magunkat adhatjuk. Hozzátette, a vértanúhalált halt papok mind szabadok voltak és ezért szükségszerűen ütköztek össze az elnyomó rendszerrel. A politikus elmondta, ha szabadsághősökre gondolunk, többnyire egy marcona felfegyverzett figura jut az eszünkbe, azonban ha körülnézünk a kiállításon, láthatjuk hogy nem csak erőszakkal, hanem szeretettel, békével és hűséggel is küzdhetünk a szabadságért. Végül aztán a történelem is őket igazolta, hisz sorra foglalják el méltó helyüket gondolkodásunkban azok a mártírok, akikről évtizedekig beszélni sem lehetett. Áldozatok voltak, de a szabadság hősei is egyben - jelentette ki dr. Navracsics Tibor.

Takáts István, a Padányi Katolikus Gyakorlóiskola lelki igazgatója hangsúlyozta, a hívők az egyház igazi kincsei. Beszélt arról, hogy a kommunista diktatúra hogyan semmizte ki és próbálta elpusztítani az egyházat, és hogy tartottak ki mégis a keresztények. Kijelentette, a vértanuk példát mutathatnak nekünk egy olyan világban, ahol a hűség és az önfeláldozás idegenül csengő szó.

A megnyitón közreműködött Dominek Anna, Prevoz János, és a Bazilika Szent Mihály kórusa is. 

Horák János
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. tegnap 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. tegnap 15:43 A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez közélet A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. tegnap 22:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.