Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A megye legjobbjait díjazták

2012. november 10. 20:12
Átadták a Veszprém Megyei Prima díjakat szombaton este a Megyeháza Szent István termében. A díjazottak egy-egy rövid előadással mutatták be munkásságukat.

Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének veszprémi elnöke köszöntötte a hallgatóságot. Elmondta, vannak olyan hivatások, amelyek az év legtöbb napján kevés elismerést és jutalmat kapnak. A Prima díj egyik eszköze annak, hogy megköszönjük ezeknek az embereknek a fáradhatatlan munkájukat.


Gazsi Attila

A képzőművész kategóriában Veszeli Lajos nyerte el a díjat. Az előadásában bemutatta élete meghatározó eseményeit, és annak a hatását a művészetére.

A magyar népművészetben és közművelődésben elért eredményeiért Kovács Norbertet jutalmazták. A díjazott a néptáncos csoportjaival tartott fergeteges bemutatóval bizonyította, hogy megérdemelte a kitüntetést.

A magyar tudomány kategóriában dr. Pósfai Mihály vihette haza a Prima díjat. A Pannon Egyetem oktatója bemutatót tartott a kutatási területéről, a világról, amit csak mikroszkóp segítségével ismerhetünk meg.

Különdíjat vehetett át Vajda György a Vajda Művek Kft. ügyvezető igazgatója az üzleti életben elért eredményeiért.

Végül, de nem utolsó sorban Kováts Péter a magyar oktatásban és köznevelésben betöltött szerepéért kapott díjat. A zenész a számára legfontosabb három darabot adta elő a közönségnek.
 


Kováts Péter, dr. Pósfai Mihály, Veszeli Lajos, Kovács Norbert

Horák János
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.