Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ne csak az órán foglalkozzanak a gyerekekkel

2012. november 5. 13:50
Tanórán kívüli programokkal próbálja az Eötvös Károly Megyei Könyvtár fejleszteni a kulturális intézmények kapcsolatát. A projektet az Új Széchenyi Terv segítségével valósítják meg.


Schreiber Mária

Schreiber Mária, a projekt menedzsere elmondta, a törekvésüket 18 780 000 Ft vissza nem térítendő támogatással valósítják meg. Elhangzott, több oktatási intézménnyel működnek együtt a 2012/13-as tanévben. Indítanak havi és heti szakköröket, valamint zárásként egy témahét szerepel a tervek között. A foglalkozások között található művészettörténet, speciális igényű gyermekekkel foglalkozó papírszínház, mesedélután, énekkari mesterkurzus, kézműves szakkör, óvodai komplex hagyományápoló foglalkozás, dráma- és színházműhely, néptánc. A témahét programjaként az Aurer Akadémia szervez tábort.


Pálmann Judit

A projekt hétfői nyitórendezvényén Pálmann Judit, a megyei könyvtár igazgatója elmondta, már több pályázatot is megnyertek, de ez különösen kedves neki, hiszen itt speciális igényű gyermekekkel is foglalkoznak.

Az eseményen előadást tartott Bognárné Lovász Katalin, a szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ (volt Berzsenyi Dániel Főiskola) munkatársa arról, hogy a gyerekkönyvtárakat milyen irányba fejlesztik a nyugati országokban. Elhangzott, az intézményeknek nem csak tudást kell adniuk, hanem lehetőséget az egyéb időtöltésekre. Nyugaton több könyvtár is rendelkezik már médiaszobákkal, ahol a gyermekek játszhatnak is, vagy interaktív eszközökkel, játékosan tanulhatnak. Az előadó hangsúlyozta, az országos könyvtárstratégiában nagyobb szerepet kellene szánni az intézmények társadalmi beágyazottságának, a gyermekek megszólításának, és az új technológiák elsajátításának.

Az előadás után a foglalkozások vezetői mutathatták be, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a szakkörök megvalósításánál és hogyan tervezik a munkát a következő egy évben.

Horák János
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.