Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tanítók és tanítóik

2012. október 16. 17:00
Emlékdiplomával köszöntötték az idős, és virággal a pályakezdő pedagógusokat a városháza Kossuth termében kedden.


(Némedi Lajos)

Az eseményt a Simonyi Zsigmond Általános Iskola tanulóinak verses-zenés előadása nyitotta. Némedi Lajos alpolgármester megköszönte az emlékdiplomát átvevő pedagógusoknak a fáradhatatlan munkát. Hangsúlyozta, nem csupán az önkormányzat és a szakma, hanem mindenki hálás lehet a tanárok kitartó munkájáért. Az alpolgármester megköszönte a hallatlan sok empátiát és emberséget is, és reményeit fejezte ki az iránt, hogy az idős pedagógusok úgy érzik, megérte ezt a hivatást választaniuk. A politikus a pályakezdőket arra bíztatta, vegyenek példát az idősebb generációról, annak emberségességéről, és azt kívánta nekik, hogy legyen hasonlóan sok erejük és kitartásuk ehhez a munkához.


(dr. Poór Zoltán)

Dr. Poór Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának docense elmondta, a pedagógusok három generációja van most jelen. Itt vannak azok, akik tanították az ő generációját, és akiket tanítottak. Elhangzott, az idős pedagógusok emberszeretetet, kitartást és türelmet adtak át nekik, és ők ezt igyekeztek tovább adni.

A beszédek elhangzása után Némedi Lajos alpolgármester és Halmay György önkormányzati képviselő átadta az idős pedagógusoknak az arany, gyémánt, és vas diplomákat. Az egyetlen rubin diplomás (azaz aki hetven éve szerezte meg az képesítését) nem tudott eljönni, ezért neki az elismerést levélben küldik el. Az emléklapok átadása után egy-egy szál virággal köszöntötték a legújabb generációt, az idén pályakezdő pedagógusokat is.


(Némedi Lajos és Halmay György)

Az átadó ünnepség után a meghívottak fogadáson vehettek részt, ahol Halmay György mondott köszöntőt a pedagógusoknak.


(pedagógus generációk találkozása)

Horák János
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.