Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megértő közösség

2012. október 14. 0:45
Jubileumi ünnepségsorozatának végéhez érkezett a Cholnoky iskola, a nagyszabású gálaműsorban régi és jelenlegi diákok egyaránt színpadra léptek.

- Az intézmény Cholnoky Jenő, veszprémi születésű geográfus nevét viseli. A 30 év krónikája állandó pedagógiai megújulásról, változásról szól, kudarcainkról, sérelmeinkről, örömeinkről és sikereinkről - fogalmazott Górné Fazekas Ágnes iskolaigazgató köszöntőjében pénteken este a Városi Művelődési Központban.

- Diákjaink igazi megértő közösségben lehettek, és lehetnek ma is. A mindenkori pedagógusok személyes példaadással adják át tanítványaiknak az olyan értékek tiszteletét, mint az őszinteség, igazságosság, önzetlenség, nagylelkűség és szeretet - mondta, majd köszönetet mondott a fenntartónak, a szülői munkaközösségnek, dolgozóknak.

Porga Gyula, Veszprém polgármester is tiszteletét tette a jubileumi gálaműsoron. - A fiatalabb veszprémi iskolák közé tartozik a Cholnoky, ennek ellenére sok változást kellett megélnie. Erejét mutatja, hogy ezek mindig erősítetté, minden változásból pozitívan jött ki - hangsúlyozta. - A színpadi produkciók tükörként mutatják be, mi az a munka, ami az iskolában zajlik, miért jó chonkokysnak lenni - vélekedett a polgármester.

A színpad pedig megtelt régi és jelenlegi diákokkal, akik sorra érkeztek előadásaikkal, hol prózában, máskor tánccal, vagy éppen énekkel járultak hozzá a jubileum méltó megünnepléséhez.

1982. augusztus 27-én indult el az első tanév a Cholnoky-lakótelepen a II. sz. Általános Iskola jogutódjaként Az elmúlt napokban kiállításokkal, versenyekkel emlékeztek meg a három évtizedről.

Cseh Zoltán
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.