Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közös hőseink

2012. október 6. 16:05
Ünnepi megemlékezést tartott október 6-a alkalmából az örmény, lengyel, és ukrán kisebbségi önkormányzat a Török Ignác utcai emléktáblánál.


(Fodorné Jobbágy Éva)

Fodorné Jobbágy Éva, a Veszprémi Örmény Kisebbségi Önkormányzat képviselője köszöntötte az ünneplőket. Elmondta, az örmény kisebbség lassan 15 éve avat táblákat a két örmény származású aradi vértanú, Kis Ernő és Lázár Vilmos emlékére.


(dr. Őze Sándor)

Dr. Őze Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense beszélt az aradi vértanúk kivégzésének körülményeiről, és arról, hogy a mártírok a cselekedeteikkel újrafogalmazták az országért való kiállást és az összetartozás tudatát. Elhangzott, a mai magyarság ezekből az újrafogalmazott értékekből nőtt ki, és ezt hordozza magában. A docens a történelmet futóhomokhoz hasonlította, amely lassan eltemet és eltüntet mindent. Azonban vannak olyan emlékek és értékek, amik irányt mutatnak nekünk, és amikhez igazodnunk kell.


(Alex Avanesian)

Alex Avanesian, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke az eseményen adott át két Kis Ernő-Lázár Vilmos-díjat azoknak, akik sokat tettek a magyarországi örmény kultúráért.

A díszőrség bevonulása után az emlékműre koszorút helyeztek el az örmény, az ukrán, a lengyel önkormányzat, a Veszprémben állomásozó katonák, az Örmény Kultúráért Alapítvány, a Lokálpatrióták és a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői. A város nevében Porga Gyula polgármester koszorúzta meg az emlékművet.

Horák János
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.