Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tradícióra alapozni a sikeres jövőt

2012. szeptember 29. 22:04
Két évfordulót is ünnepelt a hétvégén a Csillagvár Óvoda. Az intézményt 110 éve alapították és 20 éve működik Waldorf óvodaként. Az egész héten zajló jubileumi programokat szombaton Mihály nappal zárták.

A jubileumi ünnepség alkalmából az óvoda udvarán lehetőség volt a Waldorf-pedagógiával kapcsolatos könyveket olvasgatni, és Mihály napi cipót sütni. Az épületben falra ragasztott régi fényképek mutatták az intézmény múltját, egy kivetítőn futó diavetítés pedig a jelenjét. A látogatók között az oda járó kisgyermekek mellett felbukkantak olyanok is, akik ebben az épületben töltötték el régen óvodás éveiket.


(Tankovicsné Elek Valéria és Brányi Mária)

Brányi Mária alpolgármester, a jubileumi rendezvény fővédnöke elmondta, az óvodába általában azok a szülők íratják a gyermekeiket, akiknek fontos a hagyományos értékrend. Elhangzott, hálás a sorsnak amiért ennek a közösségnek a része lehet, és megköszönte az óvoda dolgozóinak a kitartó és lelkes munkát. Az alpolgármester elmondta, az értékek és tradíciók, amiket a gyermekek itt elsajátítanak, életük végéig elkíséri őket, és olyan alapot biztosítanak, amire lehet sikeres jövőt építeni.

Tankovicsné Elek Valéria, a Csillagvár Óvoda vezetője kérésünkre beszélt egy kicsit a Waldorf óvoda alapelveiről. Elmondta, az intézményben nagy hangsúlyt kapnak az évkör ünnepei, a természet évszakonkénti változása és az ezekkel összefüggő emberi munkák. A tagóvoda vezetőjétől megtudtuk, azt szeretnék elérni, hogy a gyermekek a képességeiket minél jobban kibontakoztathassák, és megőrizzék a vágyat a világ megismerése iránt. 

Horák János
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.