Kasza Katalin régésztechnikus és Pálffy Sándor restaurátor kitartó munkájának és állhatatosságának köszönhetően a faragvány ma már a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum régészeti gyűjteményéhez tartozik. Lelkesedésükkel sikerült megnyerni az alsóörsi önkormányzat támogatását is. Hebling Zsolt polgármester közbenjárt az ingatlan tulajdonosánál, és az „operatív” munkában - a szállításban és a kapubejáró helyreállításában - is segítséget nyújtott a múzeum munkatársainak.
A restaurálási munkák befejezése után az ókori kőemléket az múzeumi igazgatóság római kori kiállítóhelyére, Nemesvámosra szállítják. Itt a Villa Romana Baláca kőtárában helyezik el, ahol nemcsak helyi, a temetkezéshez, halottkultuszhoz kapcsolódó, illetve az istenvilágba betekintést nyújtó kőfaragványok láthatók, hanem egész Veszprém megye területéről előkerülő, jelentős római kori műtárgyak is.
Csirke Orsolya régész szerint a jellegzetes helyi nyersanyagból, vörös homokkőből faragott oszloptöredék valószínűsíthetően környékbeli műhelyben készült. A 40 x 40 cm-es lábazatot a négy sarkán stilizált levélmotívum díszíti, felül egy szélesebb gyűrűvel válik el magától az oszloptörzstől, amelynek átmérője 33 cm. A múzeumi igazgatóság régészeti gyűjteményében több, hasonló megmunkálású, díszítésű töredék található. A római korból Balatonalmádi és Révfülöp környékéről ismertek művelés alatt levő, permi homokkőbányák. A balácai lapidárium (kőtár) kőemlékeinek természettudományos vizsgálata a Balaton-felvidéki római kori bányák és műhelyek kereskedelmi kapcsolatáról tájékoztat bennünket a bányákból nyersanyagként vagy (fél)kész áruként forgalomba került faragványok alapján.
Az alsóörsi műtárgyhoz megszólalásig hasonló oszloptöredék került elő Szentkirályszabadja „Szobahely” néven nyilvántartott lelőhelyéről. Ezt a darabot a kőépületre utaló kő-, habarcs- és tetőfedő téglatörmelék között találták 1965-ben. Hasonló, de részletesebben kidolgozott levélmotívumokkal díszített - néhány kisebb sérüléstől eltekintve -, ép kőoszlop került a lapidáriumba Csopakról. A megyében előkerült, párhuzamként állítható oszloptöredékek a Kr. u. 4. századból származnak.
