Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendőrök két keréken: motoros nap a szentkirályszabadjai reptéren / Az elmúlt 7 évben megduplázódott a motoros balesetek száma

2008. október 4. 23:37
Motorosoknak nyújtottak segítséget a rendőrök egész nap a szentkirályszabadjai reptéren, hogy mind elméletben, mind pedig gyakorlatban átvegyék velük azokat a praktikákat, ismereteket, mely által elkerülhetőek lennének az egyre szaporodó motoros balesetek. Az elmúlt hét évben ugyanis megduplázódott ezen balesetek száma, a motorosok pedig ritkábban élik túl az ütközést, így nekik még fokozottabban kellene odafigyelniük a szabályokra – mondta a megnyitón dr. Bolcsik Zoltán dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány.

A reptéren kialakított szlalom-pályán a motoros rendőrök bemutatót is tartottak. A szomszédos sátorban elméleti oktatás folyt, és szimulátoron is gyakorolhatták az érdeklődők a különböző vezetési helyzeteket. A Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság motoros rendőrei BMW, Harley-Davidson, Husquarna, Suzuki és Jamaha gépekkel vonultak ki a nyíltnapra.

Megnyitóbeszédében a rendőrfőkapitány elmondta, elsősorban az a céljuk a rendezvénnyel, hogy a motorosok partnerként tekintsenek rájuk és ne ellenségként, mintha vadásznának rájuk. Az ellenőrzések során gyakran találnak problémát a vasparipáknál. A megállított motorosok két harmada követ el szabálysértést a közlekedés során.

 

A megyei főkapitányság komoly erőfeszítéseket tesz, hogy visszaszorítsa a balesetek számát, ehhez viszont a közlekedőknek is partnernek kell lenniük. Vagy ha nem, hát súlyos szankciókra számíthatnak. Veszprém megyében egyébként az országos átlaghoz képest jól alakultak a statisztikai adatok. Míg a tavalyi évben a nyár végéig harminc motoros baleset történt és ezekben ketten vesztették életüket, idén a karambolok száma 19-re csökkent.

A nyári hónapokban egyébként fokozott ellenőrzést tartottak a motoros rendőrök az utakon. Elsősorban azt ellenőrzték, hogy műszakilag rendben vannak-e a járművek, megfelelnek e az előírásoknak, betartják e a KRESZ-t és a közlekedési szabályokat, többek közt a sebességkorlátozást. Kiemelten figyeltek arra, hogy szabályosan vannak e felszerelve a járművekre a rendszámtáblák, sok motoros ugyanis különböző trükkökkel próbálja kicselezni a rendőröket és a traffipaxot.


 

 

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.