Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Autós üldözés a 84-esen / Frontális ütközésben két sofőr vesztette életét

2008. október 3. 16:10 // Forrás: VMRFK
Két ember vesztette életét csütörtök este egy közúti balesetben Sümegnél. A két autó frontálisan ütközött a 84-es főúton. Az Opel 38 éves vezetője két balesetet is okozott ugyan azon napon, Vas megyéből menekült a rendőrök elől, ahol egy kisebb balesetet okozott, majd átlépett a megyehatáron, és a veszprémiek hatáskörzetébe került. Az ámokfutó férfit Tapolca közelében érték utol kisebb autós üldözést követően, e közben történt a frontális ütközés, mely során mind a vétkes sofőr, mind pedig a másik autó vezetője egy 31 éves fiatal nő a helyszínen életét vesztette, férjét és öt éves kislányát súlyos sérülésekkel szállították az ajkai kórházba. Egyes szemtanuk szerint az autós szándékosan tért át a másik sávba.

Az elsődleges információk szerint az Opel Corsát vezető nemeskeresztúri lakos (Cs.P.) férfi Jánosháza közelében érintőlegesen ütközött egy másik autóval melynek visszapillantó-tükrét törte le. Annak vezetője segélyhívón azonnal értesítette a Vas megyei rendőröket a balesetről, akik – mivel addigra már az Opel átlépte a megyehatárt – a Veszprém megyei kollégáikat hívták segítségül – tájékoztatott Bankó Magda, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az Opel a 84-esen Sümeget elhagyva belefutott a főút ellenőrző pontjain felállt rendőrökbe, majd a rendőri jelzést és felszólítást figyelmen kívül hagyva próbált továbbhajtani. - Az autó már Tapolcáig is eljutott, amikor visszafordult, s megint Sümeg felé vette az irányt. Útközben a tapolcai rendőrök többször próbálták megállítani. Végül a megelőzték és lelassították a kocsit. A sofőr megállást színlelve lassított, majd meggondolta magát, hátulról meglökte a rendőrautót, és azt kikerülve továbbhajtott. Ezt követően eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti baloldalra, és összeütközött a szabályosan közlekedő nyirádi család személyautójával. A balesetben az ütközést okozó, menekülő férfi is azonnal életét vesztette.

 

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság cserbenhagyás vétség valamint halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett elkövetése miatt indított nyomozást.

 

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.