Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Erdélyi néptánccsoport látogatott hozzánk / Tovább építjük testvérvárosi kapcsolatainkat

2008. október 3. 15:16
Ősszel között együttműködési megállapodást Szatmárnémetiből a Kölcsey Ferenc Gimnázium és Líceum valamint a veszprémi Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium. A kapcsolat főként egymás kultúrájának megismerését, művészeti csoportok népszerűsítését célozza. Ezen apropóból csütörtökön Veszprémbe érkezett a Bokréta Néptáncegyüttes, két vezetőjével és egy kísérő tanárral. A fiatalok először a városházával, majd a várral ismerkedtek, délután pedig műsort adtak a Padányiban.

A városházán Némedi Lajos, az oktatási bizottság elnöke fogadta az erdélyi művészeket. Bemutatatta nekik az épületet, mesélt a polgármesteri hivatal és az önkormányzat munkájáról, külön kitérve iskola városi szerepünkre és a veszprémi oktatás helyzetére. Intézményeink közül kiemelten büszkék vagyunk többek közt a Padányi, a Lovassy és a Vetési Gimnáziumra. Ez utóbbiban az országban nyolcadikként indulhatott a spanyol állam jóvoltából, magyar-spanyol két tannyelvű oktatás – mondta a gyerekeknek Némedi Lajos. A sort a Dózsa, a Báthory és a Kossuth általános iskolákkal folytatta.

 

A kapcsolatot Szatmárnémetivel, illetve az erdélyi Kölcsey Gimnáziummal a Goethe Intézetnek köszönhetjük – mondta a Vehírnek Nemesné Varga Zsófia, a Padányi Bíró Márton Római Katolikus Iskola szervező-tanára. Itt találkozott egy továbbképzés alkalmával Császár Bélával a szatmárnémeti gimnázium tanárával, akinek elmondta, Veszprém milyen komoly hangsúlyt fektet a testvérvárosi kapcsolatok ápolására, s ehhez az ő intézménye is szeretne hozzájárulni további kapcsolatok kiépítésével.

Az Erdélyből érkező táncosok vezetője, Csípő Irma azt mondta, olyan városunk, mint egy kis ékszerdoboz, és nagyon örülnek az együttműködésnek, s úgy látja ezt mindkét fél szívvel-lélekkel ápolja. Az első látogatás alkalmával, most egy néptánc csokrot hoztak magukkal a királynék városába, ezen keresztül is bemutatva az erdélyi népszokásokat. A tervek szerint jövőre a Padányi kórusa fog majd Szatmárnémetibe látogatni. A három napos látogatás további programjáról megtudtuk, hogy szombaton először Várpalotára készülnek, ahol a Trianoni Emlékmúzeumot, a Thury várat és a Felsővárosi Kvártélyt, illetve a múlt héten átadott kulák múzeumot és emlékművet nézik meg, majd a Balatonhoz is ellátogatnak. Útitervükben Balatonfüred és Tihany szerepel.

 

Némedi Lajos a testvérvárosi kapcsolatokról szólva úgy fogalmazott, nyitottnak kell lennünk a világra, hogy minél teljesebbé tegyük európaiságunkat. Ennek az igazi egységnek a kialakulását szolgálják a testvérvárosi kapcsolatok. Közös pontokat kell keresnünk oktatásunkban, kultúránkban és közeledni egymáshoz, kiváltképp a határon túli magyarsághoz. Románia Unióhoz való csatlakozásával újabb lehetőségek nyíltak, melyet ki kell használnunk – mondta a képviselő.

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.