Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ökovásár a nyár végén

2012. augusztus 16. 11:47
Tizenkettedik alkalommal rendez a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület Ökovásárt Veszprémben. Az idei rendezvény több újdonságot is tartogat.

A bio- és helyi termelőket felvonultató rendezvényt idén a szokottnál egy hónappal korábban, augusztus 25-én tartják. A másik változás, hogy ezúttal az esemény helyszíne a megszokottól eltérően a Színházkert lesz.


(Ring Júlia és dr. Szalay Tímea)

Dr. Szalay Tímea, a Csalán egyesület elnöke elmondta, a program előrehozása egy kísérlet. Ki szeretnék próbálni, mennyiben változik a forgalom, ha még a szeptemberi iskolakezdés előtt, a turistaszezonban rendezik meg az Ökovásárt. Elhangzott, általában ötezer látogató körül mozog a vásár látogatottsága, most megnézik, lehet-e ezt feljebb tornázni.

Ring Júlia, az egyesület kommunikációs munkatársa közölte, idén a megszokott jó hangulatot próbálják megteremteni. Elmondta, lesznek néptáncosok, mesemondók, vásárbemutató, és tombolahúzás. Kiemelte, idén újdonságként magas szintű előadásokat is hallhatunk a helyi termékek előállításáról, forgalmazási lehetőségeiről, házi tartósításról és még sok ehhez kapcsolódó témáról.

Dr. Szalay Tímea azt is elárulta, idén először a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatását is élvezik, sőt Veszprém megyei jogú város is hozzájárult a rendezvény költségeihez. Az egyesület elnöke beszélt az Ökovásár jövőéről is, eszerint idén, reményeik szerint még novemberben újabb vásárt rendeznek, jövőre pedig már három alkalommal számolnak. 

Horák János
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.