Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Halálos üldözés Magyarbélen

2008. október 2. 9:58
Autós üldözés során vesztette életét egy 16 éves fiú szerdán. Az eset a szlovákiai Szenc közelében történt, amikor a rendőrök egy szabálytalanul, rendszám nélkül közlekedő gépjárművet próbáltak igazoltatni. A 25 éves sofőr és fiatal utasa többszöri felszólítás ellenére sem állították meg a gépkocsit, menekülésbe kezdtek. A rendőrség ezután az autó hátsó kerekének kilövésével próbálkoztak, mely során a 16 éves fiút halálos lövés érte. A kocsi 25 éves, többszörösen büntetett vezetőjének egy óvatlan pillanatban sikerült megállnia és futva kereket oldania, országos körözést adtak ki ellene. Az áldozat maga sem volt bűntetlen előéletű, már kétszer folyt ellene eljárás.

Kocsis Sándor
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.