Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötvenöt éves a vízügyi szolgálat

2008. október 1. 20:47 // Forrás: KVM
Új Magyarország Fejlesztési Terv soha nem látott forrásokat biztosít az ár- és belvízvédelmi fejlesztésekre, a hazai vizek ökológiai rehabilitációjára, az ivóvíz minőségének javítására és számos egyéb vízgazdálkodási programra - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter az egységes vízügyi szolgálat megalakulásának 55. évfordulóján. Az ünnepségen a miniszter kitüntetésket és elismerő okleveleket adott át. A vízrendezés és vízhasznosítás terén végzett kiemelkedő szakmai munkájáért a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársa, Marosi Gertrúd vízrendezési ügyintézője részesült elismerésben.

A két világháború között az állami vízügyi szolgálat a földművelési tárca felügyelete alatt működött, de 1948-ban a vízügyeket több minisztérium és főhatóság között szétosztották. Hamarosan kiderült azonban, hogy a hatékony állami vízgazdálkodást csak egy koncentrált vízügyi igazgatás képes biztosítani. Az első Nagy Imre-kormány 1953. október 1-jei hatállyal megalapította az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, s annak területi szerveit, a tizenkét vízügyi igazgatóságot. Az egységes vízügyi igazgatás körébe tartozott a vizek tervszerű hasznosítása, az árvizek, belvizek, a vízszennyezések elhárítása, valamint a vízimunkák és vízilétesítmények műszaki tervezésének, kivitelezésének, üzemeltetésének szabályozása és ellenőrzése. 1957-től a vízügyi szervezet foglalkozott a települések vízellátásának és csatornázásának műszaki kérdéseivel is. Az 1953-as döntéssel a vizek mennyiségi és minőségi felügyelete egységes állami irányítás alá került, az ezen alapuló szervezeti és igazgatási struktúra mind a mai napig a leghatékonyabb megoldásnak bizonyult.

Az Európa Hajón tartott összejövetelen Kóthay László vízügyi szakállamtitkár összefoglalta a vízügy elmúlt ötvenöt évének legfontosabb eseményeit. Az ünnepségen dr. Vágás István címzetes egyetemi tanár, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott mérnöke beszédében visszaemlékezett a szolgálatban eltöltött közel 40 évről.

Szabó Imre miniszter elmondta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007 és 2013 között 150 milliárd forint áll rendelkezésre árvízvédelmi fejlesztésekre, ebből 110 milliárd a Vásárhelyi Terv továbbfejlesztésére. A 2013-ig elkészülő hullámtéri beavatkozásokkal és az addig megépülő hat tározóval a Tisza teljes hazai hosszán mintegy 50-60 cm-es árvízszint-csökkentést lehet majd elérni. A Tiszán kívül jelentős árvízvédelmi fejlesztések várhatók a Duna, a Dráva és a Mura folyók mentén. A Duna-kanyar településein és a Hernád menti községekben is megépülhetnek a még hiányzó védművek az uniós források támogatásával.

Magyarországon a települések közel 100%-a rendelkezik közüzemi ívóvízellátással. A miniszter ezzel kapcsolatban kiemelte: a jövőbeni fejlesztések elsősorban a mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt biztonságos ivóvíz-szolgáltatást tűzik ki célul. Ennek megvalósítását segíti a KEOP Ivóvízminőség-javító Programja, amely kb. 1000 települést, 2,5 millió embert és 1 millió lakást érint, költségigénye pedig mintegy 250 milliárd forint.

Az uniós elvárásoknak megfelelő Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és –Tisztítási Programról a tárcavezető elmondta: 2015-re a hálózattal összegyűjtött szennyvíz száz százaléka kizárólag biológiai tisztítás után kerül majd a befogadókba, a csatornaellátottság országos szinten pedig a jelenlegi 69%-ról 89 %-ra növekszik.

 

 

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.