Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ennyi tehetséget nem bír el a piac

2012. augusztus 10. 22:06
Pély Barna a Veszprémfest ideje alatt a városunkban nyaralt, pihenése zárásaként a United zenekarral adott koncertet az Óváros téren. Előtte beszélgettünk vele zenéről, tehetségkutatókról.

A veszprémi nyaralásra természetesen elkísérte párja, Galambos Dorina is, együtt néztek meg több nagy koncertet, de az Óváros téri programokra is gyakran ellátogattak. – Átadtam magam a finom boroknak és a zenének – foglalta össze a beszélgetésünket megelőző néhány nap programját Pély Barna. A 36 éves zenész elmondta, Dorina második otthonának tekinti a várost, megigézi a hangulata, az is megfordult a fejükben, hogy esetleg ideköltöznek.

– A United mellett aktívan dolgozom a rock-funky zenét játszó Pély Barna Trióban, amiben az angol nyelvű dalaimat dolgozzuk fel. Nem titkolt szándékom, hogy külföldi ismertséget szerezzünk. A két csapat nagyon jól kiegészíti egymást, s megértőek a zenész társaim – tudtuk meg az egyik tehetségkutató egykori zsűritagjától.

– Az első Megasztárt az a Tóth Vera nyerte meg, aki épp a United előtt lépett fel a fesztivál utolsó napján, mögötte pedig a tanítványaim zenéltek. Nagyon komoly erőfeszítésembe került, hogy a Vera ne essen ki az előválogatókon annak idején – emlékezett vissza Pély Barna, hozzátéve, a széria másik versenyzője, Galambos Dorina is fellépett a fesztiválon Mrs. Calumbo formációjával. A tehetségkutatókkal kapcsolatban még elmondta, szubjektív véleménye alapján az első három Megasztár volt a legjobb. Ezt a versenyt egyébként emberközelibbnek érzi, mint a konkurens csatornáét.

– Ennyi tehetséget nem bír el a piac, de úgyis lesznek újabb tehetségkutatók, mert profitot akarnak termelni, még akkor is, ha nem sikerül. Nem természetes időszakonként jönnek elő újabb előadó nemzedékek, a kereskedelmi tévék megerőszakolva, piacorientáltan diktálják a tempót. Megértem őket, de szerintem ez kinyírja a fiatalokat, csak a legkeményebbek maradhatnak fenn – osztotta meg őszintén véleményét.

Az esti koncerttel kapcsolatban pedig remekül látta előre, nagyszerű hangulat uralkodott az Óváros téren, s a fesztiválszervezők ígérete szerint, jövőre is a United zárja a programokat.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.