Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

125 éves a Táncsics

2008. szeptember 30. 20:07
A Táncsics Mihály szakközépiskola fennállásának 125 évének alkalmából rendezett gálaesten a város polgármestere köszöntötte az iskola oktatóit és diákjait. A Veszprém Városért-érdemérmet a közelmúltban elhunyt férje nevében Varga Lajosné, a Pedagógus Szolgálatért-emlékérmet pedig Váncsa Endréné vehette át.
125 év sok és kevés - mondta a polgármester, Debreczenyi János - Emberöltőnek sok, a történelemben kevés, földtörténetileg pedig elenyésző időszak. Veszprémben 125 évvel ezelőtt nem volt vezetékes víz és villany; nem állt még a Petőfi Színház, sem a megyeháza, és az Óvári Ferenc utca sem létezett. Most sok mindenünk van, amit észre sem veszünk, amíg nincs gond. Ez alatt a 125-130 év alatt épült fel szinte minden, amit a fejlett polgári Magyarország jellegzetes épületeiként ismerünk most. Ennyi évvel ezelőtt városunkban már 34 szakmában tanították a mesterséget iparos tanulóknak és inasoknak, akik aztán tudásukat átörökítették. Ismeretlenül is köszönjük meg nekik múltunkat!


Debreczenyi János

Ma az iskolában alig több, mint két tucat szakmában folyik az oktatás. Manapság gyakran halljuk, hogy tudásalapú gazdaságra van szükségünk - folytatta - A tudásnak és gazdaságnak ilyen kapcsolata nem csak az egyetemeken jön létre, hanem a szakmai nevelésben is. Szükség van olyan emberekre, akik szakmájukat jól művelik, és emellett nem tartják feleslegesnek a szakmájukhoz szorosan nem kapcsolódó, de ugyanúgy értékes műveltésget sem. Kívánom minden diáknak és oktatónak, hogy találja meg az örömet, a tanulás szeretetét, hiszen nem a jövőnkről, hanem annak alapjáról, jelenünkről van szó.
Ezután Debreczenyi János az Oktatási és Kulturális Minisztérium emlékplakettjét és jubileumi zászlaját adta át Körmendi István igazgatónak.

A Veszprém Városért-érdemérmet a tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga Lajos özvegye vette át. A tanár úr 1988 óta tanított az iskolában villamos ipari tárgyakat, diákjai rendre magas eredményeket értek el szakmai versenyeken.
Körmendi István a Pedagógus Szolgálatért-emlékérmet 1975 óta az iskolában tanító és idény nyugdíjba vonult Váncsa Endrénének adta át.


Varga Lajosné


Körmendi István és Váncsa Endréné

125 éve kezdődött el a tanítás Veszprém első ipari szakiskolájában - folytatta ünnepi beszédjében az igazgató -, 1955-ben vette fel Táncsics nevét és 1968-ban került jelenlegi helyére az intézmény.
Az iskola történelmi múltjának ismertetése után Körmendi István elmondta: az iskola mind infrastruktúrájában, mind oktatási eszközeit tekintve folyamatos fejlődésben, gyarapodásban van. Részt vesznek a szakképzés reformálásának fejlesztésében, az ilyen irányú programokban. Diákjaik megfelelő nyelvi felkészültséggel, toleranciával és ismeretekkel kerülnek ki az intézményből, az utóbbi években több európai országban jártak tanulmányúton.


Körmendi István


Nem könnyű megtartani hagyományainkat amellett, hogy a kor színvonalának is megfeleljünk - folytatta -  Az oktatás szolgálat. Ezt nem feledve köszönöm oktatóinknak az eddigi munkát és kívánom diákjainknak, hogy érjék el sikereiket az életben.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.