Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szembe mennénk az európai elvekkel? / A nagybirtokrendszer irányába mutat a tervezett gazdasági támogatási rendszer

2008. szeptember 30. 18:47
Horváth Zsolt folytatja azon fórum és előadás sorozatát, melyben olyan problémákat kívánnak felszínre tárni és megvitatni, mely érzékenyen érinti a kistelepüléseket. Ez alkalommal, a MAGOSZ elnökével tartanak fórumot Nemesvámoson a kormányzat által bevezetni kívánt, úgynevezett SPS támogatási rendszerről és annak veszélyeiről a mezőgazdaságban. Jakab István szerint, ha ellenben a többi velünk együtt csatlakozott uniós országgal átállunk az SPS rendszerre, a nagy földterülettel rendelkező, vagy azt bérlő gazdálkodóknak kedvezünk, így kialakul a nagybirtokosi rendszer, mely homlokegyenest szemben áll az európai normákkal és elvárásokkal.

Augusztus elsejével foglalt állást a magyar kormányzat azon kérdésben, hogy miként kívánjuk változtatni, vagy változtatni akarjuk-e támogatási rendszerünket a mezőgazdaságban. Eredetileg 2011-ig kaptunk határidőt, hogy váltsunk az unió területén elfogadott mezőgazdasági támogatási rendszerre, a bizonyos SPS-re. Viszont a tapasztalatok szerint ez a rendszer drága, és igazságtalan, ezért a régi uniós országok, az európai tizenötök is inkább állnának vissza egy hasonló támogatási rendszerre, mint amit mi is alkalmazunk.

A jelenlegi modell (SAPS- egységes terület alapú támogatás) területi alapon határozta meg a támogatás mértékét, hektárra lebontva. Az uniós támogatást egészítette ki a nemzeti hozzájárulás. Az uniós közvetlen támogatást, amely mértéke 2004-ben 25% volt - ennek alapján kapják meg a termelők. A SAPS keretében adható támogatás éves összegét a Bizottság a Csatlakozási Szerződésben foglalt kvóták és bázisterületek alapján határozza meg. A támogatásra jogosult mezőgazdasági terület nagyságáról pedig az adott tagország dönthet. Ezzel szemben a bevezetni kívánt rendszer sokakat kizár a támogatásból. Az Európai Unió területén már folyik a közös agrárpolitika felülvizsgálata. El kell dönteni, hogy a 27 tagállam számára, milyen stratégiát kívánunk bevezetni. 2013-tól pedig olyan egységes támogatási szabályrendszerre van szükség, mely egyformán szolgálja az uniós gazdák érdekeit – mondta az esti fórumot megelőző sajtótájékoztatóján Jakab István. A MAGOSZ elnöke szerint viszont az előttünk álló években azon kellene dolgoznunk, hogy javítsuk saját versenyképességünket, és felkészüljünk az egységes támogatási rendszerre. Ehhez szükség van az infrastruktúra fejlesztésére, és piaci fejlesztésekre is – mondta Jakab.

 

Ezzel szemben, mit hozhat nekünk, ha most átállunk az SPS-re?

Az átállás mindenekelőtt 10 milliárdos többletköltséggel jár, melyet a gazdák támogatási keretéből tudnak csak elvenni. Ennyibe kerül is az az új informatikai rendszer, mely szükséges a váltáshoz. Elvenni tehát elvesz a gazdáktól az SPS, többlettámogatást viszont nem jelent. Sőt mi több, a szőlőültetvények után egyáltalán nem járna támogatás, szinte csak és kizárólag az állattenyésztők profitálnának. Az alapján, hogy támogatásra való jogosultsága annak lenne, aki az átállás pillanatában műveli az adott földterületet, kialakulhat a kettős földárrendszer, illetve a kettős földbérlet. Az új rendszer tehát nem csak bonyolult, de költséges és átláthatatlan is a MAGOSZ szerint. Jakab István kiemelte, a legnagyobb probléma lehet az SPS rendszerrel, hogy SPS rendelet értelmében lehetőség van bármely ágazathoz kapcsolódó támogatás maximum 10 %-ának további termelési feltételhez kötésére az SPS rendszer bevezetését követően.

Mind a Fidesz frakció, mind a MAGOSZ úgy látja, hogy az elkapkodott és értelmetlen átállás az agrárnagytőkés csoportoknak kedvez, akik 500 ezer, másfél millió vagy netán kétmillió hektár állami tulajdonú földet művelnek. Nem maradt sok idő az egyeztetésre – mondta Jakab István – mert már a parlament előtt van ezzel kapcsolatosan egy törvényjavaslat is, melyet egyébként az EU elő sem ír, ugyanakkor ez a törvény szabályozná többek közt a forgalomképességet és az örökölhetőséget is. ( A törvényjavaslat letölthető az FVM honlapjáról: http://www.fvm.hu/doc/upload/200806/SPS_torv_jav_080611.PDF)

Ha a törvényt át is erőszakolják az országgyűlésen, február közepéig, még vissza lehet fordítani a folyamat, de ezt követően már nem – jegyezte meg a MAGOSZ országos elnöke, majd hozzátette, hogy Magyarországon a rendezetlen, elvtársi alapon szerzett földhasználat milliárdokban mutatkozik meg – vagyis jelen esetben 500 milliárd forint sorsa a kérdés. Ám ezt véleménye szerint nem szabadna politikai szinten kezelni: a jelenlegi tervezet ugyanis a nagybirtokrendszer irányába mutat, ami még ellentétben is áll az uniós elvekkel. A MAGOSZ nem tudja elfogadni, hogy a kormány az SPS rendszer bevezetése  ürügyén a jelenlegi földhasználati jogviszonyokat kívánja stabilizálni. Ez a döntés visszafordíthatatlan folyamatokat indít el, ezért ennek a kérdésnek az eldöntése konszenzus közeli állapotot követel meg, szögezte le Jakab István.

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.