Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Másfél kilométeres új kerékpárút szakaszon bringázhatnak a Tapolcán valamint a városrészben élők / – biztonságos, szolgálja a szabadidős tevékenységet is –

2008. szeptember 24. 18:33 // Forrás: KDRFT Kálóczi Beáta kommunikációs főmunkatárs
Bölcs döntésnek bizonyult, amikor az önkormányzat úgy döntött, megépíti a Tapolca és Tapolca-Diszel közötti kerékpárút második szakaszát – hangsúlyozta a szerdai átadási ünnepségen a város polgármestere.

Az I. építési ütemben 2007-ben megvalósult a Tapolca keleti részén fekvő bevásárlóközpontok és az Új Városi Köztemető közötti szakasz 1,1337 km hosszban.

Az európai uniós támogatással most elkészült 1,5 km-es szakasz átadása nemcsak a biztonságos közlekedést, hanem a szabadidő hasznos eltöltését is szolgálja Tapolcán valamint a térségben-fogalmazott Ács János. A település polgármestere hozzátette, a Tapolca valamint a városrész között húzódó 3 km-es szakasz része a regionális kerékpárútnak is, amely csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz. Ács János elmondta azt is, a kerékpárút mentén táblákat is elhelyeznek a kerékpárút mentén a környék nevezetességeivel, a turisták számára hasznos információkkal.


A Tapolca és Tapolca-Diszel városrész közötti kerékpárút építése II. ütemének összköltsége 49 784 747 forint volt, melyhez az önkormányzat 39 827 798 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a KDOP – Kerékpárút hálózat fejlesztése pályázat keretében. A kerékpárút nemcsak a két településrész kerékpáros kapcsolatát biztosítja, hanem az Új Városi Köztemető ilyen formájú megközelítését is eredményezi, nagyban elősegíti a Tapolca-Diszel városrészben lakók mindennapi hivatásforgalmát, a rövid távú kerékpáros közlekedést a kapcsolódó mezőgazdasági külterületi ingatlanok tulajdonosai, művelői számára, a tanulóifjúság egészséges életmódra történő nevelését, a kerékpárúti és a közúti biztonságos közlekedést.

A településrészek közötti kerékpárút teljes kiépítésével tovább javul az itt élő számára a szolgáltatások elérhetősége, nő a munkavállalók mobilitása.

Mérföldkőnek számít, hogy Tapolcát a városrésszel mostantól kerékpárút köti össze, hisz a város lakosságának nagy része ezen közlekedik; a fiatalok és az idősek kerékpáros túráit eddig azonban a forgalom akadályozta- fogalmazott Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke az átadási ünnepség keretében. Lasztovicza Jenő hangsúlyozta, bízik abban, hogy a következő hónapokban sokan nemcsak kerékpározásra, hanem sétára és kocogásra is használják majd a kerékpárutat, mely remélhetőleg része lesz a Badacsony és Balaton körüli kerékpárútnak is.

A mostani szakasszal tovább bővül a régió kerékpárút hálózata – mondta el köszöntőjében a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Pál Béla emlékeztetett, a KDRFT által tavaly nyáron kiírt kerékpárút hálózat fejlesztése pályázat nyertesei között 4 Veszprém megyei található, ők együttesen több mint 238 millió forint összegű vissza nem térítendő uniós forrást nyertek el. A KDRFT elnöke szólt arról is, Tapolca városa egyéb pályázatokon is sikeresen szerepelt, hiszen 5 utca felújítására, a Polgármesteri Hivatal akadálymentesítésére, közmunkaprogramra valamint mammográfiai berendezés beszerzésére is nyertek el hazai illetve uniós forrásból támogatást több mint 98 millió forint összértékben 2007-ben és 2008-ban.

Az ünnepi beszédeket követően Ács János polgármester, Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke valamint Pál Béla, a KDRFT elnöke a szalag átvágásával hivatalosan is átadta a kerékpárút új 1,5 km-es szakaszát, majd több száz iskolás gyerekkel közösen végigkerekeztek a bicikliúton a városi Új Köztemetőtől Tapolca-Diszelig.

Zatkalik András
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.