Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Túl az óperencián... / Idősek Világnapja 2008

2008. szeptember 23. 17:32
A veszprémi nyugdíjas klubok tagjait a polgármester, Debreczenyi János köszöntötte kedden délután a Városi Művelődési Központban. Az Idősek Világnapja alkalmából a pápai Pegazus Színház operettműsorát láthatta a közönség.
A művelődési központ megbízott igazgatója, C. Szalai Ágnes a szép kort megélt Albert Schweitzer szavaival köszöntötte a teremben ülőket:

Olyan fiatal vagy, mint reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint félelmeid. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.

Remélem, hogy csupa fiatal ül itt ma este - tette hozzá.

Nagyon hamar elszállt az az egy év, amivel ezelőtt hasonló alkalomból találkoztunk - folytatta a polgármester - Jó volt hallani az igazgató asszonytól még a függöny mögött, hogy mennyire örül a lelke annak a zsivajnak, ami a nézőtérről hallható, ugyanis azt jelenti, érdemes programot szervezni. Télen, a műjégpálya átadásán a gyerekek zsivajának örült a szívem.
Nem rég a város néhány képviselőjével Dániában járhattunk, és láthattuk, hogy az ottani közösségi házban hogyan férnek meg egymás mellett a különböző funkciók, a fiatalok programjai, és láttam, ahogy az idősek figyelnek egymásra. Bátran kijelenthetem, hogy nincs okunk a szégyenkezésre.
Kívánom, hogy a mindennapok gondjai ellenére felemeljük a tekintetünket, lássuk meg, hogy mi van a horizonton. Tudom, hogy az egészség hiánya sokaknak gond, és jó elbeszélni a gondjainkat másoknak. Ennek is megvan az ideje, de vigyázzunk, hogy a lelkünk jósága meg ne kérgesedjen. Jó élni, tudni, hogy dolgunk van a világban, és amíg nem kell mennünk, van értelme itt lenni.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.