Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megvan az 1000. Veszprém-kártya / Még mindig a parkolási kedvezmény a legnépszerűbb

2008. szeptember 23. 12:05
Szabó Ottó, a Veszprémi Légtérellenőrző Ezred hivatásos katonája vehette át az ezredik Veszprém-kártyát Czaun János alpolgármestertől kedden délelőtt. A kedvezményesen igénybe vehető szolgáltatások közül még mindig a parkolás a legnépszerűbb. Az ezer Veszprém-kártyához összesen 723 parkoló plasztik kártyát vásároltak a helyi lakosok. Ez annyit jelent, hogy ma már minden huszadik autós évi 7000 forint értékben ingyen parkolhat a város területén.


Czaun János komoly sikernek értékelte, hogy bár naptári évhez igazítják a kártya érvényességét, még így az utolsó hónapokban is fogy.  Az első hónapban, januárban közel 400-at, februárban 350-et adtak el belőle. A nyári forgalom visszaesett, június óta átlagosan hetente 8-10 igénylés van a hivatalban. Azt tervezik, hogy jövőre, ha a költségvetés is engedi, bővítik majd a kedvezmények körét, az érvényességet pedig a kiváltástól számított egy évben határozzák meg – tudtuk meg az alpolgármestertől.

A Veszprém-kártyáért egy évre összesen 960 forintot kell fizetni, ehhez jön a parkoló kártya, amit csak egyszer kell megvásárolni további ezer forintért, mellyel évente 7000 forint értékben lehet ingyenesen várakozni.

Szabó Ottó - az ezredik Veszprém-kártya tulajdonosa - családjával 1999 óta él Veszprémben, a szolgálat ekkor szólította ide Taszárról. Mivel az állandó lakcímet nemrégiben tudta bejelenteni, csak most igényelhette a plasztikot. Azt mondja elsősorban a parkolási kedvezmény ragadta meg, de élni fog a kedvezményes étkezési és tankolási lehetőséggel is, azon szolgáltatóknál, akik csatlakoztak az önkormányzat programjához, tehát Veszprém-kártya elfogadó helyek.

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.