Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Katonaság a Lovassyban / – nemzettudatunk megőrzése a cél –

2008. szeptember 22. 14:07
Katonazenétől volt hangos hétfőn délelőtt a veszprémi Lovassy László Gimnázium. Az iskola ugyanis az első állomása annak a vándorkiállításnak, melyen kisebb közösségeknek is bemutatják a magyar honvédelem Veszprém megyei történetét.

A megnyitón a helyőrségi zenekar (Katona János alezredes, karnagy vezényletével) teremtette meg a hangulatot, majd Debreczenyi János polgármester mondott beszédet. Ebben utalt a magyar katonák történelemben betöltött szerepére, magyarságtudatára, a katonák példamutató magatartására. A hazáért élni sokkal nehezebb, mint halni – hangsúlyozta a polgármester –, s ennek a feladatnak kell megfelelnie a mai kor nemzedékének.

                

A tárlatot Zentai László, a helyőrség parancsnok-helyettese mutatta be fiatal hallgatóságának. A magyar honvédség 160, a légierő 70 évét feldolgozó tablókat Veress D. Csaba történész állította össze dokumentumok alapján.

                

 A tablókon számos olyan képet is felfedezhetnek a szemlélők, amelyek ma már más szerepkörrel, kissé átépítve, de léteznek Veszprémben. Mindemellett a szabadságharctól napjainkig terjedő időszak katonaruháit, fegyvereit is megismerhetjük. 

                  


Zatkalik András
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.