Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kísérleti lövészet a Bakonyban / Hadrendből kivont harckocsikra lőttek

2008. szeptember 22. 12:23
A magyar hadrendben lévő páncéltörő fegyverek hatékonyságát tesztelték az elmúlt napokban a Gyulafirátót melletti „0” ponton a Bevetési Irány 2008 gyakorlat keretében. Szeptember 15–19-e között a lőtér célterületére két darab, az „aktív szolgálatból” már leselejtezett T–72-es harckocsit állítottak ki az MH BHK szakemberei. A gyakorlaton arra voltak kíváncsiak, milyen fegyvereknek képes ellenállni a páncélozott jármű.

A mostani, kísérleti lövészeten azt vizsgáljuk, hogy a Magyar Honvédségben rendszeresített különféle, páncéltörő képességekkel is rendelkező fegyverek mire alkalmasak. Például használhatók-e egy közepes harckocsi megsemmisítésére, vagy éppen harcképtelenné tételére – mondta el a lövészet negyedik napján Ocskay István mérnök alezredes, a kísérleti lövészet egyik főszervezője. A harckocsikba ember formájú bábukat is ültettek, hogy kiderüljön, az élő erőre milyen hatással van az össztűz, illetve a robbanás. A lövészkatonák kézifegyvereivel, Gepárd típusú mesterlövész puskával, valamint a BTR–80 és BTR–80/A típusú páncélozott szállító harcjárművek fedélzetére szerelt 14,5 milliméteres KPVT géppuskákkal, és 30 milliméteres gépágyúkkal tüzeltek a célokra. Ezt követte a vállról indítható rakéták tesztelése, a T-72-eseket Fagot, Konkursz és Metisz típusú páncéltörő rakétákkal vették célba. A leghatékonyabbnak a Mi–24-es harci helikopterek géppuskái és gépágyúi bizonyultak.

 

Ocskay István alezredes elmondta, hogy néhány héten belül elkészül a pontos jelentés, melyben technikánként értékelik ki a kísérleti lövészetet. Várhatóan javasolni fogják a T–72-es harckocsik páncélvédettségének növelését, illetve a katonai alegységek páncéltörő képességeinek fejlesztését.

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.