Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mi van a panel mögött? / – a szocialisták másképp látják –

2008. szeptember 22. 11:44
Örülünk, hogy nyilvános a panelpályázat, de a szempontokat helyenként felülírták, s ezzel nem tudunk egyetérteni – mondta a pénzügyi bizottság elnöke, Mazák György az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján, melynek az „Ami a panel mögött van” címet adták.

A bevezetőben Hartmann Ferenc frakcióvezető elmondta, hogy a 23 ezer veszprémi lakásból. Ebből 11.900 az iparosított. A népszerű nevén csak „panelprogramnak” nevezetett pályázatra idáig 6124 pályázat érkezett be (valamivel több, mint 50%). Hozzátette, hogy Veszprém a 2008. április 15-i adatok szerint az előkelő harmadik helyen áll a panelrekonstrukció terén. Örömteli az is – folytatta –, hogy a jelenlegi önkormányzat folytatja az általuk (MSZP-vezette önkormányzat. – szerk.) megkezdett programot, s egyharmados anyagi hozzájárulásával is támogatja azt.


A beérkezett pályázatok elbírálásáról a gazdasági bizottság döntött a közelmúltban. Korábban egyébként a testület hatáskörébe tartozott a feladat, most az ún. átruházott hatáskör révén a gazdaságiéba. Az eredetileg jóváhagyott 180 milliós keretet – a szocialisták javaslatára – megemelte a grémium, így most 191 millió 368 ezer forint odaítéléséről született döntés.

Az MSZP a pályázat elbírálásával kapcsolatosan megfogalmazta észrevételeit. Ezekről Mazák György pénzügyi bizottsági elnök számolt be.

Mi örülünk – mondotta –, hogy folytatódik Veszprémben a panelprogram, s annak is, hogy ez változatlanul nyilvános pályázat keretén belül történik, de annak már kevésbé, hogy a pályázati rendszerben megfogalmazott szempontokat helyenként fölülírva, láthatatlan, új szempontok jelentek meg, melyekkel nem tudunk egyetérteni, és el is utasítunk minden ilyenfajta törekvést.

Nagyon sok pályázat végződött 12-11-10 ponttal – folytatta ­–, s ezekben általunk ismeretlen, pontosabban a pályázati kiírásban nem lévő szempontok szerint történt a bírálat. Nevezetesen bizottsági ülésen Baumgartner Lajos mondott ilyet, hogy területi elvet alkalmaztak az elbírálásnál. Ugyanezt a közgyűlésen Vereskuti Béla is megerősítette. A kiírásban nincsen területi elv, és nem is javasolnánk, hogy legyen, hiszen a panelprogramnak éppen az a lényege, hogy nem lehet területi elvet tartani. Így fordulhat elő az, hogy kimaradt magas pontszámú, de bekerültek alacsony pontszámúak is. Ezt a gyakorlatot mi elutasítjuk.  Hozzátenném – mondta Mazák György –, hogy a kiírás nem foglalkozott azzal, hogy az egyes társasházak vezetése milyen módon legitim avagy nem az. Ennek ellenére most először indult el (különösen a Halle u. 5. esetében), hogy meg kell vizsgálni az előkészítők legitimitását. Hogy erre miért volt szükség, nem értjük, s el is utasítjuk ezt a fajta vizsgálati rendet.

Befejezésül elmondta, hogy a következő időszakban szorgalmazni fogják, hogy ismételten a közgyűlés foglalkozzék a pályázatok elbírálásával, mert ahogy ez most történik, az összességében nem szolgálja a panelban élők érdekeit.

Zatkalik András
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.