Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vörös segély Erdélybe – lebukott az MSZP / Milyen kampányra készülnek a szocialisták?

2008. szeptember 19. 18:10
Tudni szeretnénk, mire készülhetünk a szocialisták részéről Veszprém megyében. Újabb démonizálásra, gyűlöletkeltésre készülnek ellenfeleink, vagy kulturált politikai eszközökhöz nyúlnak? – tette fel a kérdést sajtótájékoztatóján Talabér Márta, fideszes választókerületi elnök, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke.

Az alelnök beszámolt arról, hogy a közelmúltban két szocialista politikus (Nyakó István és Ujhelyi István – szerk.) Nagyváradon fiatal RMDSZ tagok előtt arról beszéltek, milyen kampánytechnikákat alkalmaznak majd a választások előtt. Nyakó István például úgy fogalmazott, minden szavazat számít, csak az számít, ne derüljön ki, hogy szereztük. Talabér Márta szerint  Ujhelyi és Nyakó ezzel lebuktatták az MSZP-t, hogy az ismét tisztességtelen eszközökhöz készül folyamodni. Szalay András levélügyét megelőzően ez a politikai magatartás itt Veszprém megyében nem volt megszokott, és nem is szeretnénk, hogy az legyen – mondta Talabér Márta. Majd emlékeztetett, hogy 2002-ben Kövér László szavait kiforgatva tudtak nyerni a szocialisták, majd 2006-ban az is kiderült, hogy kampányukat tudatosan hazudták végig.

 
Az ügyben egyébként szintén a mai napon, Budapesten Cser-Palkovics András is sajtótájékoztatót tartott. A Fidesz helyettes-szóvivője kijelentette, hogy ha Gyurcsány Ferenc nem tesz semmit ebben az ügyben, akkor az MSZP elnöke elismeri, hogy a szocialisták ezt a technikát alkalmazzák. Abban az esetben viszont, ha nem ez az MSZP technikája, akkor el kell távolítani a pártból ezt a két politikust.

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.