Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Klí-ma-tör-vényt!

2008. szeptember 17. 20:57
Egy magyar ember ökológiai lábnyoma másfélszer akkora, mint a világátlag. A fejlett, iparosodott országok -köztük Magyarország- a leginkább felelősek az üvegházgázok kibocsátásáért, és az ebből fakadó éghajlatváltozásért. A már meglévő Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégia akkor érheti el célját, ha hatásos eszközöket rendelünk mellé. A Magyar Természetvédők Szövetsége aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét: szükség van klímatörvényre.
Hazánk az éghajlatváltozás káros hatásainak erősen kitett térségben fekszik - tudtuk meg a Csalán Egyesület munkatársától - A közeljövőben környezetbarát életmódra kell váltanunk, ha csökkenteni szeretnénk a kockázatokat. Ehhez a meglévő gazdasági-jogi keretrendszer változása szükséges. Éghajlatriadó kampánysorozatukkal a Szövetség azt szorgalmazza, hogy az országgyűlés 2010-re fogadjon el egy klímatörvényt, mely biztosíthatja a változásokat.


Az aláírásával bárki hozzájárulhat a sikerhez. Vagy azzal, ha biciklire pattan.

A fosszilis tüzelőanyagok felhasználását ütemezetten, átlagosan évi 1%-kal kellene csökkenteni, emellett megújuló energiaforrások felhasználásával (nap-, szél- és geotermikus energiával) helyettesíteni azokat. Egy ún. energiakvóta rendszerrel további energiacsökkentés érhető el, ami azt jelentené, hogy évente megadott energiafogyasztási jogot osztanának szét a termelők és fogyasztók között. A jól működő kereskedelmi rendszerekhez hasonlóan a kvótákkal szabadon lehetne kereskedni, azaz a megtakarítani képesek eladhatnák egységeiket a többet fogyasztóknak. A rendszer biztosíthatná a környezettudatos gondolkodás növelését és a szociális igazságosságot. Egy visszatérülő alap kamatmentes, teljes pénzügyi támogatást adhatna a zöld beruházásoknak, a visszafizetést pedig az elért megtakarítások garantálnák. Ez jelentősen élénkítené a gazdaság innovációs kedvét. És ezen túl is sok egyéb lehetőségünk van.


"Ne keverd a szezont!" Érdemes utánaolvasni a lehetőségeknek ...

A lényeg az egészben, hogy nem csupán a kimeneti oldalon kell szabályozni a káros anyag kibocsátását - tette hozzá a Csalán munkatársa -, hanem már a bemeneti oldalon észszerű határok közé szorítani az energiafelhasználást. A jelenlegi rendszerben bizonyos káros anyagok kibocsátása csökken a gyárkéményeken felszerelt szűröknek köszönhetően, de a széndioxid továbbra is a kijut, és ez a leginkább felelős a klímaváltozásért. Ha a folyamatok kezdetén szabályoznánk az egészet, ez is csökkenthető volna.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.