Bár a hatvanas években még nagyon sokan hittek abban, hogy a Bambi vagy éppen az Almuska képes lesz magába olvasztani olyan alig ismert cégeket, mint a fentebb említett kólák, a biznisz nem jött be. Ördög tudja miért. Lehet, hogy a sajátos magyar ízlés, de az sincs kizárva, hogy a Nagy Testvérnél már kidolgozás alatt állt egy világot megrengető új üdítőital titkos terve, mellyel aztán pokoli gyorsasággal romlásba lehet vinni a bűnös nyugatot. Fátyol reá (már csak azért is, mert a fellebbentett fátyol kellemetlen meglepetésekkel tud szolgálni az oda bekukucskálónak).
Jöttek azonban a sógorok. Velük lényegesen hosszabb a közös történelmünk, mint az őket váltó elvtársakkal, így aztán az is érthető, hogy velük nem volt túl nagy kockázata a biznisz megkötésének. Az ital amúgy igen kellemes volt (ma is az), szőlőnk van, buborék hasonlóképp. Ez utóbbi legjellemzőbb tulajdonsága, hogy elszáll. Ez viszont bejött minálunk! Már ami az elszállást illeti. Lehet például az ígéretekre gondolni… Az ígéretet tevőkre is, ám azok csak nem akarnak elszállni. Mintha le lennének betonozva.
Visszatérve a Traubira: az üdítő (előbb fehér, majd vörös szőlőből is) nagyon hamar népszerű lett, s hizlalta is a pénztárcáját kinek-kinek. Aztán jött a privatizációs hullám, s az ital gyártása magánkezekbe került.
Solomon Berkowitz úr, aki gyárai révén befolyásos személyiség lett a Balaton régióban is, szintén belefogott az általa már kóser üdítőnek a gyártásába. Számos rendezvényen tűnt föl, mint annak támogatója (arról nincs információnk, mennyivel is segítette az amúgy valóban rangos eseményeket), s parolázott jobbal-ballal.
Mélyebbre látók már az elején megneszelték, hogy a neves ital gyártási joga körül (pontosabban a név használata körül) bibi van, de az igazságot keresők vagy homályba tévedtek vagy oda terelték őket.
Egy azonban bizonyos: egy szigorú erkölcsöket követő országban (ne tessék találgatni: István országáról, vagy legalább annak jogutódjáról van szó…), ahol a törvény nagy úr (emlékezzünk csak Arany János Fülemile perére!), s bizony helyére kerül az utolsó kis mozaik is, szóval minálunk nem maradhat büntetlenül semmi, ami szabálytalan. Mindössze pár év kellett ahhoz, hogy (idézet következik!) „Áru hamis megjelölése és jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt” vádat emeljen az ügyészség a Traubi üdítőitalokat hosszú éveken keresztül hamisító Salamon Berkowitz és egyik üzlettársa, Szabó Gábor ellen.
A vádiratot szeptember 8-án nyújtották be a Veszprémi Városi Bíróságra. Eszerint a Berkowitz-féle Traubi Hungária Zrt. 2005 és 2007 között több mint 3,5 millió olyan üdítőitalt állított elő, amelynek címkéje, illetve magának a palacknak a megjelenése sértette az eredeti termék védjegyeit. Ezzel becslések szerint mintegy nyolcmillió forintos kárt okoztak a védjegy tulajdonosának, az osztrák Warimpex AG-nek és a védjegy jogos használójának, a debreceni Ráthonyi Kft.-nek.
A fentiekből nyilván kiviláglik, hogy az üdítő hatása – némi áttétellel – keserítő is lehet. No de akkor hova az optimizmus? Keserítés után jöhet a megvilágosulás, a kijózanodás, a bűnös méltó elmarasztalása, s a rend helyreállása…
