Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy falunyi lakos jogosítványát vontak be / – megtette hatását a zéró tolerancia –

2008. szeptember 16. 10:16
Most aztán szívhatják fogukat a közlekedők: eddig több mint 5000 járművezetői engedélyt vontak be a hatóságok, s a lottó főnyereményét messze meghaladó (közel ötmilliárd Ft) pénzbírságot szabtak ki. A „bekeményítés” – úgy tűnik –, meghozta az eredményét, ugyanis az országos rendőrfőkapitány szerint is érezhetően javult a közlekedési morál.

Az elmúlt több mint négy hónap alatt 4,8 milliárdnyi bírságot szabtak ki, az objektív felelősség elvének alkalmazása nyomán. Ebből a megbüntetettek 1,3 milliárdot már be is fizettek – mondta sajtótájékoztatóján az országos rendőrfőkapitány. Bencze József hozzátette: a tapasztalatok szerint elfogadják „bűnösségüket” a közlekedők, s a 120 ezer (!) megbüntetettből mindössze 2500-nál akadt valamilyen probléma.

Az objektív felelősség május óta van érvényben. Bár akadnak szép számmal bírálói, kibújásra nem nagyon van lehetőség. Mi több: ha valaki szabálytalanságot követett el, de nem állították meg a rend őrei (de bizonyíték van ellene), akkor a rendszám alapján történik az eljárás, és a jármű üzembentartója már kapja is a csekket (innentől pedig kezdődhetnek a munkahelyi vagy családon belüli perpatvarok arról, ki is vezette a járgányt az adott időpontban).

A statisztika érdekessége, hogy a kiküldött büntetések 90 százaléka gyorshajtásról szól.

A főkapitány szerint hasonlóan eredményes volt az ittas sofőrök ellen alkalmazott a zéró tolerancia is. Köztudott, hogy akinél elszíneződik az alkoholszonda, annak a helyszínen elveszik a jogosítványát. Januártól már 5545 vezetői engedélyt vontak be így (érdekes, hogy vannak, akik ennek is vitatják alkotmányossági jogait).

Bencze József szerint a szabályok módosítása óta érezhetően javult a közlekedési morál. Ez pedig mindenképpen eredmény. Szeptemberig például 209-cel kevesebben vesztették életüket a közutakon, mint az elmúlt évben, azaz 25 százalékkal kevesebb a halálos baleset. Mialatt az ittasan okozott balesetek száma 27 százalékkal csökkent az elmúlt nyolc hónapot vizsgálva.

Zatkalik András
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.