Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fény a temetőkben

2008. szeptember 11. 21:50
A városi köztemetők új közvilágítást kapnak. A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. munkatársai eddig a Vámosi úti, a dózsavárosi, a kádártai és kettő gyulafirátóti temetőben helyezték el az új, energiatakarékos lámpákat. Egy régi mulasztást pótolunk ezzel - mondta Debreczenyi János csütörtök este a dózsavárosi temetőben, bemutatva az új fényforrásokat.
Ahogy láthatják, nem csak a temetőn átvezető fő útvonalon, hanem a mellékutakon is vannak lámpák, összesen 17 darab - ismertette a dózsavárosi fejlesztést a polgármester - Városszerte körülbelül 50 lámpát helyeztünk üzembe az említett 5 temetőben. Ez közel 13 millió forintba került, de év végéig szeretnénk elkezdeni az alsóvárosi temetőben is az átalakítást, melyet jövőre a kápolna és a papi lakás felújításával folytatunk. Ezekkel a lámpákkal biztonságosabb lesz a közlekedés a temetőkön átvezető utakon, emellett olyan módon szórják a lámpák a fényt, hogy nem zavarják a kegyeleti hangulatot - tette hozzá.


A lámpák hetven wattos, energiatakarékos izzóval működnek, melyet teljesen átlátszó gömb alakú búra véd, ettől a temető éjszakai fényei gyertya-szerű érzést keltenek.

vehir.hu
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.