Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Emelik a távhő díját Füreden is / – meghosszabbították a Jókai Múzeum nyitva tartását –

2008. szeptember 10. 18:34
A megszokottól eltérően nem csütörtökön, hanem szerdán tartotta soros ülését a balatonfüredi képviselő-testület. A fórumon több beszámolót is meghallgattak a város elöljárói, és többlettámogatást szavaztak meg a Kézilabda Klub számára.

Az első napirendi pont a 2008. esztendei gazdálkodás első félévét elemezte. Összességében elmondható – írja a beszámoló – a gazdálkodás, s a bevételek és az igénybevett pénzmaradvány fedezetet biztosított a kiadásokra. Likvidhitel felvételére most sem (akárcsak az előző évben) nem volt szükség.

A grémium határozatot hozott az idegenforgalmi adó (kúrtaksa) emeléséről is. Az előterjesztett 360 Ft-tal szemben Takács Miklós képviselő módosítását fogadták el, amely 370 Ft-ról szól.

A beszámolók sorában meghallgatták a képviselők a Városi Művelődési Központ, a Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény vezetőinek anyagát az elmúlt öt esztendőről. Mindkét esetben elégedetten és dicsérettel nyugtázták a képviselők a város közművelődésért és kulturális munkájáért tett erőfeszítéseket. A könyvtár vezetője, Sárköziné Sárovits Hajnalka kijelentette, hogy a tavaly hozott intézkedés (ingyenes beiratkozás!) hatására jelentősen megnőtt az új tagok száma.

Balatonfüred a tavasz folyamán ünnepelte testvérvárosi kapcsolatainak 20. évfordulóját. Most a német testvértelepülés, Germering hívta meg a füredieket. Ennek költségvállalását, s a kiutazók névsoráról is döntöttek. A programra október végén kerül sor.

A jó idő, s nem utolsó sorban a fokozott érdeklődés „kényszerítette ki” a város vezetőitől, hogy Füred egyik nevezetességét, a Jókai Emlékmúzeumot október közepéig tartsák nyitva. Az ötletet egyhangúlag megszavazták.

A testület 500 ezer forinttal járult hozzá a Lóczy-barlanghoz vezető út aszfaltozásához. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki a Lóczy-barlangért és Kéki-völgyért Idegenforgalmi, Turisztikai, Környezetvédelmi és természetvédelmi Egyesületnek áldozatos tevékenységéért.

A fórumon döntés született a távhő és a melegvíz díjának emeléséről is. Eszerint 8.58%-os hődíj-emelést hajtanak végre (a melegvíz esetében bruttó 71 Ft/m3 díjjal kell számolni) , s egy kétszobás lakásnál (függően annak szigeteltségétől) 480-880 Ft-tal nő a fűtési díj havonta.

Az egyre jobb eredményeket felmutató Balatonfüredi Kézilabda Klub 10 millió forintos többlettámogatást kapott.

Zatkalik András
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.