Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem látva is látszani

2008. szeptember 10. 13:19
A nap folyamán közel húsz intézmény vezetője - köztük egészségügyi, közlekedési, oktatási szervezetek döntéshozója - cseréli ki tapasztalatát a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által szervezett egyeztetőfórumon a megyei könyvtárban.
A Nem látva is látszani pályázat keretében megvalósuló megyei egyeztetőfórumok célja a tapasztalatcsere és információátadás - mondta el dr. Szőke László, a Szövetség és a megyei egyesület elnöke - Intézményvezetőket, döntéshozókat hívtunk meg a kerekasztal-beszélgetésre, hogy megismerjük egymást és lehetőségeinket. Az együttműködés nem feltétlenül anyagi források hiánya miatt marad el, hanem gyakran információhiány az oka. Tapasztaljuk, hogy egy-egy vezető nem is tudja, hogy mit jelent például az infokommunikációs akadálymentesítés. A megjelentektől az együttműködés fokozását várjuk, hisz tíz éve fogadta el a parlament az esélyegyenlőségi törvényt, azonban annyit nem léptünk előre alkalmazásában, amennyit lehetett volna. A törvény nagy érdeme, hogy komplexen kezeli a fogyatékosok kérdését, nem csak fizikai, hanem például az említett infokommunikációs akadálymentesítéssel is foglalkozik. A foglalkoztatásról és rehabilitációról is szól. Egy vak ember számára a munka nem csupán jövedelemszerzés, hanem a külvilággal való kapcsolat is, a munkanélküliség pedig ezen kapcsolatok megszakadását is jelenti, a kiszolgáltatottság és feleslegesség érzését erősíti. Komolyan gondolkodunk az integrált oktatás megvalósításának lehetőségein is, hogy a látókkal együtt tanulhassanak a látássérült és vak gyerekek. A megfelelő képzéssel és minimális segítséggel ugyanolyan értékes munkát tudunk végezni, mint a látók. Szövetségünk is képez és foglalkoztat látássérülteket, a közelmúltban képzett 36 tagunk más szervezetek munkájában is megállják a helyüket. Megfelelő kormányzati és helyi intézkedések nélkül nem él a törvény, ezt szeretnénk tehát a fórummal elősegíteni.


dr. Micserics József, a projekt szakmai vezetője és
dr. Szőke László, a Szövetség és a megyei egyesület elnöke


Van rálátásom arra, hogy milyen feladatai vannak egy önkormányzatnak a különböző csoportokkal szemben - vette át a szót Veszprém város polgármestere, Debreczenyi János - Érzékenyen odafigyelünk a látássérültekre, a mozgáskorlátozottakra, értelmi fogyatékosokra. A lelkisegély szolgálat támogatásával pedig számunkra ismeretlen csoportoknak is segítséget nyújtunk. Egyik hétfői fogadóórámon keresett meg városunk egyik látássérült polgára, és javasolta, hogy a munkaadókat bizonyos járulékok csökkentésével lehetne motiválni a foglalkoztatásra. Ezt a kezdeményezést is pártolom.

A nap folyamán a megjelentek ismertetik egymással az esélyegyenlőség megvalósításáért tett fejlesztéseiket, közös kapcsolódási pontokat keresnek, melyekkel továbblépve -akár kis anyagi ráfordítással is- értékes változásokat érhetnek el e téren.

vehir.hu
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.