Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Kék” hírek Zalából / – átverték a rendőröket –

2008. szeptember 9. 15:03 // Forrás: Salamon Róbert r. alezredes
Tegnap a reggeli órákban ismeretlen hang hívta fel a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság ügyeletét és közölte, hogy bomba fog robbanni egy söjtöri házban.

A rendőrök azonnal a helyszínre siettek és átvizsgálták az épületet, de bombát, robbanószert, vagy hasonló gyanús tárgyat nem találtak. Az intézkedő rendőrök nem sokkal a ház átvizsgálása során elfogták azt a harminckilenc éves férfit, aki a valótlan bejelentést tette. Ellene közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Egy nagykanizsai tetováló szalonba a bukóablakot befeszítve hatolt be ismeretlen személy tegnap és onnan felszerelést, valamint ékszereket tulajdonított el, összesen egymillió forint értékben.

Ismeretlen személy tegnap hajnalban az ablakot betörve behatolt egy nagykanizsai presszóba és onnan cigarettát, valamint készpénz tulajdonított el. Az elkövető megrongálta a presszóban lévő játékgépet is, így a tulajdonosnak mintegy 70.000 forint kára keletkezett.

A bűncselekmények elkövetőit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai keresik.

Ismeretlen személy a hét végén egy német állampolgár tulajdonát képező, a keszthelyi strand parkolójában leállított Volkswagen Sharan típusú személygépkocsi bal első ajtajának zárszerkezetét megrongálta és a két első ülés között lévő táskából kettő darab Nintendo gyermekjátékot vitt el. A tulajdonos, akinek kára a rongálással együtt mintegy 400.000 forint, az esetet tegnap jelentette a keszthelyi rendőrkapitányságon.

Közlekedési balesettörtént tegnap Lendvadedesen. Rédics irányából Lendvadedes irányába tartott Fiat Uno típusú személygépkocsijával egy huszonegy éves lendvadedesi férfi. Amikor a 4+200 sorszámú kilométerszelvényhez ért, a menetirány szerinti jobb oldalról egy őz ugrott elé. A személygépkocsi vezetője megpróbálta kikerülni az őzet, ám a manőver közben elveszítette uralmát a jármű felett és a mentirány szerinti jobb oldali árokba csapódott. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

Zatkalik András
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.