Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C

Verssel tisztelegtek

2012. április 11. 19:11
A költészet napja alkalmából tartottak ünnepséget a Versbusz előadóival közösen a Vetési gimnázium melletti József Attila szobornál szerdán délelőtt.

– Több nemzedék áll itt egymás mellett. Nagy öröm, hogy fiatalok is résztvevői rövid tisztelgésünknek, s akad közöttük olyan diák, akit megszólít egy-egy szép vers, s megérint ez a furcsa, esszenciális nyelvezet, amit úgy hívunk, költészet – köszöntötte a megjelenteket Brányi Mária alpolgármester az ünnep napját kijelölő születésnapos költő, József Attila egész alakos szobránál a Vetési Albert Gimnázium mellett.

A költészet napi megemlékezést szavalataikkal gazdagították a veszprémi Versbusz előadói: Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó, Pitti Katalin és Kőrösi Csaba, akik József Attila, Petőfi Sándor és Reményik Sándor műveiből idéztek.


Galéria a költészet napjáról, kattintson a fotóra!

A műsort követően koszorút helyeztek el József Attila szobránál.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. ma 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. ma 15:23 Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban közélet Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. ma 15:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.